József, az ács fia

A mozdonyvezető kedvtelése a fa megmunkálása volt. Az ács édesapától tanult mesterség segítségével fából faragott kedves figurái, dísztárgyai - gyertyatartók, ládikák, képek -, kopjafák mind-mind az ő személyiségét fejezik ki. Az emlékkiállítás megható megnyitójára eljöttek a család tagjai és a falu lakói mellett a kollégák és a barátok is, akik mindannyian szívükben őrzik az alkotó emlékét. A népdalkörnek is oszlopos tagja volt a mindig vidám, dalos jókedvű fiatalember, így hát ők emlékeztek rá a megnyitón elsőként. Dalukban kifejezték, hogy a barát mindig is velük marad, nem halt meg, csak távol van. Pődör György költő tanár, mint „földi", valamint a Savaria Szakközépiskola tanára emlékezett az egykori tanítványra. Emlékeket felidézve elevenítette fel a közöttük lévő tanár és tanítvány kapcsolatot a Savariában eltöltött évekből. Megtudtuk, hogy őriz tanár úr is egy emléket a szeretett tanítványtól, egy kopjafát, amely kertjének az éke. Borbás József özvegye szívében fájdalommal, de egyben örömmel és meghatottsággal is köszönte meg a kiállítás létrehozását és a jelenlévőknek azt, hogy őrzik férje emlékét, aki jelen volt ott közöttünk a tárgyakban, a szívekben, a felelevenedő emlékekben. Pődör tanár úr Szélfútta homok című versében is megmarad Józsi emléke közöttünk örökké: „Percen a tegnap. A ma hazaszéled. Bizony! Csak szélfútta homok az élet, felfedez, játszik velünk majd eltemet."