2021. szeptember 23. csütörtök
[Répcevidék]

Ilon Gábor előadása

Ilon Gábor előadása

Lelkes kis csapat - úgy húsz fő - gyűlt össze 2021. 06. 18-án este 19:00 órakor a mesterházi Faluház teraszán. Hogy milyen apropóból? A Régészet Napját ünnepeltük és a településen élő Ilon Gábor ny. régész előadására érkeztünk kíváncsian. Őszintén megmondom, kicsit féltem, hogy fáradt leszek, túl „száraz" a régészet egy laikusnak az egész napos munka után. De tévedtem! Az előadó végig fenntartotta a hallgatóság figyelmét, kellemes orgánumával, érthető beszédstílusával. Nagy vonalakban elmesélte eddigi munkásságát, majd rátért a régészet helyi vonatkozására. Két mesterházi fiatalember, ifj. Marton István és öccse, Marton András szenvedélyéről mesélt, akik gyermekkoruk óta járják Mesterháza határát, és lehajolnak minden érdekesnek tűnő „dologért". Találtak az évtizedek alatt kb. 140 kilogramm pattintott és csiszolt kőeszközt, edénytöredéket és néhány fémtárgyat is, melyeket máig féltve őriznek. Az előadás alatt mi is kezünkbe vehettük, közelebbről megnézhettük ezeket a tárgyakat. Elgondolkodtam: kezemben tartom a történelmet, és nem is a közeli történelmet, hanem a késő bronzkori halomsíros kultúra hagyatékát (Wikipédia: A halomsíros kultúra Közép-Európát uralta a késő bronzkorban kb. Kr. e. 1300-Kr. e. 950). Megtudtuk, hogy Mesterháza nemcsak a magyar, de az európai régészeti térképre is felkerült, az András által talált halomsíros kocsimodell töredéke által. Az előadás szünetében az önkormányzat hideg frissítővel és egy kis pogácsával lepte meg kis csapatot. Köszönjük, hogy résztvevői és részesei lehettünk ennek a lebilincselő és magával ragadó előadásnak! Ilon Gábor régész, történész, népművelő 2019. március 15-én Régészeti örökségért - Schönvisner István-díjban részesült. Méltatásában az áll: „több mint harmincéves kutatói és publikációs tevékenysége, a hazai régészeti örökség népszerűsítése, a szombathelyi főiskola régésztechnikusi képzésének megszervezése, Vas megye régészeti lelőhelyeinek örökségturisztikai hasznosítása, valamint oktatói munkássága elismeréseként vehette át a kitüntetést."
bvr

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.