Évfordulók 2016. I.

Apja, Flóderer Jenő csepregi Megváltó patikájában volt gyakornok. Majd az Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályán dolgozott, ahol a gyógyszerkülönlegességeken kívül, a gyógyszertárakat és az üzemeket ellenőrizte. Elnyerte 1935-ben a "sub auspiciis gubernatoris" doktori címet. Rockefeller ösztöndíjjal 1939-ben tanulmányutat tett az Amerikai Egyesült Államokban. A budapesti Wander Gyógyszergyár analitikai laboratóriumát vezette 1941-től. 1953-ban elnyerte a gyógyszerésztudomány kandidátusa fokozatot. Ezt követően a gyógyszerkészítmények stabilitását vizsgálta. A MTA kémiai osztálya szaktitkára volt 1955-1957 között. Tagja lett a VI. Magyar Gyógyszerkönyv galenusi albizottságának, továbbá az EGYT gyógyszergyár orvostudományi osztályának 1960-1967 között. 1978-tól a haláláig részt vett a Magyar Gyógyszerészet Pantheon Bizottság munkálataiban. Hobbija volt a bélyeggyűjtés és a klasszikus zene. A tudományos közleményein kívül filatéliai könyveket is írt.
40 évvel ezelőtt, 1976. január 1-én kezdte meg működését a Büki Gyógyfürdő Zrt. jogelődje, a Büki Gyógyfürdő Vállalat. A gazdálkodó egység átvette a Szombathelyi Víz- és Csatorna Vállalattól a büki gyógyfürdő létesítményeit, a Vas megyei Idegenforgalmi Hivataltól pedig az Éva Kempinget és a Kastélyszállót, illetve az épülő Hotel Büköt (ma Corvus Hotel). Számos fejlesztés kapcsolódik a vállalathoz, ilyenek a fürdő belső és külső átalakítása, a Fizioterápiás Intézet és Fogászat, négyrekeszes medence, 50 méteres úszómedence, pavilonsor, parkolók, a SZOT Szálló (ma: Hotel Répce) összekötő folyosója, Konferencia Központ, Bükfürdői autóbusz-állomás, stb. Működése alatt elérte a fürdő a 904 000-es látogatószámot, és vált országos jelentőségű, nemzetközi hírű intézménnyé.
100 éve, 1916-ban folytatódott az I. világháború, melynek térségünket érintő eseményeit külön cikkben fogjuk ismertetni.
100 évvel ezelőtt, 1916. február 14-én született Szakonyban Kelényi Ferenc dr. pedagógus, helytörténész. Sopronban végezte el 1937-ben a tanítóképzőt. 1938 januárjától árvaházi nevelőként tanított, majd 1947-ig Budapesten tanítóként dolgozott. Közben 1940-től 1945-ig tényleges katonai szolgálatot teljesített. Megjárta a Don-kanyart. 1944 decemberében alakulatát Németországba vezényelték. Ott azok között volt, akik megtagadták a németek bevetési parancsát. Megtorlásul Dániába hurcolták munkaszolgálatra. Itt bekapcsolódott a dán ellenállási mozgalomba, majd a fogolytáborból megszökve hazatért. 1947-ben soproni tanítóképzőhöz került. Kollégiumi nevelőtanárként is dolgozott, majd iskolaigazgató lett. 1950-ben kinevezték tanulmányi felügyelőnek. Munkája mellett főiskolai majd egyetemi tanulmányokat folytatott. Négy évig a Széchenyi Gimnáziumban magyart, angolt, lélektant és etikát tanított. 1960-ban került át a Soproni Óvóképző Intézetbe, ahol a Nyelvi Szakcsoportot irányította, magyar nyelvtant és beszédművelést oktatott. Jelentős tudományos kutatói munkássága is. Elsősorban neveléstörténeti, irodalomtörténeti, helytörténeti témákkal foglalkozott. Bölcsészdoktori értekezését, melynek témája „A soproni kisdedóvás története a XIX. században", 1967-ben védte meg summa cum laude eredménnyel. Szerkesztőbizottsági tagja volt a Magyar Óvónőképző Intézetek Neveléstudományi Közleményeinek, a Soproni Szemlének pedig olvasószerkesztője. Sopronban hunyt el 1975. október 18-án.