2022. október 6. csütörtök
[Répcevidék]

Évforduló (vers)

Évforduló (vers)

Itt belül valami furcsán nyomaszt,
mert érzem azt, mit 174 éve tán
éreztek ők egy tavaszon, s az ősapám
bizton nem nézte, mit nyer, hol haszon
ha áll. Csak meghalt jeltelen, mert
jött az ősz, a szertelen szabadságtemető,
elsiratta dús eső a kort s a kart, mely
lehullt. Szív se dobban többé sok százezer,
de a mélyből, érzem, szólnak ők, mint,
tompa, lassú bőrdobok a pusztán, a föld
felreped, s az ország mint óriási tál
ropog, recseg, hívja sok elveszett fiát,
a felszínen már izzik-ég a lefojtott
parázs és áll, áll a nép a bűnös, a néma,
sokáig hallgató, nem érdekli már, hova
sújt, hova vág a bakó, egy reccsenés,
roppant ezer bitó és rács, ezeréves álom
válik valóra... ütött az óra.
Hátrál, menekül már az elnyomó. Most
tízmillió egyszerre fújja ég felé a dalt,
ott állunk, hol Petőfi sohasem szavalt,
de ím, látja mégis százezer reménykedő;
kivívta végre a diadalt, lesújtott
egy rettentő erő, az igazság végre
kimondva, a század írta hörögve, könnyel
és vérrel a porba, ám mégis felragyog
a szó: Szabadság! Te hűtlen, úgy vártunk,
szállj le, maradj itt nálunk,
most... és mindörökre.

Dr. Galiotti Csaba

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.