2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Együtt Ábel egészségéért

Együtt Ábel egészségéért
Az 5 éves büki Pukler Ábel gyógyulásáért hoztak létre alapítványt. A szervezésben az önkormányzat is segített.

A Pukler családban 5 évvel ezelőtt 30. hétre született ikerfiúk közül Ábelnek agyvérzés következtében az idegpályái sérültek, legfőképp azok, melyek a mozgásért felelősek. Szülei mindent megtesznek azért, hogy a kisfiú fejlődjön, állapota javuljon. Ábel tavaly részt vett egy speciális izomlazító műtéten Barcelonában, amely sokat segített mozgásán, beszédfejlődésében. Dévény torna, fejlesztő foglalkozások, terápiák sora vár még az óvodás korú Ábelre, és szülei csak remélni tudják, hogy az apró javulások egyszer majd hozzásegítik fiúkat az önálló ülésre vagy járásra.
Bük polgármestere, Németh Sándor támogatást ajánlott a családnak, így nemrégiben létrehoztak az önkormányzat jogi segítségével egy alapítványt.
-Sokan szerettek volna minket támogatni látva az erőfeszítéseket. De én azt gondoltam, hogy legyen ennek egy kerete, amely mindenki számára követhetővé teszi, hogy miként fordítjuk a kapott adományokat fiúnk gyógyulására. -mondta Pukler Péter, édesapa. Most létrejött az alapítvány nem kis munka során. Köszönjük a segítséget a büki önkormányzatnak. A törvény értelmében két évig nem lehet még az adó 1%-át adni, de reméljük, hogy aki megteheti ,gondol ránk, átérzi a helyzetünket . -tette hozzá az apuka.
-Ábel ikertestvére, Gergő is fejlesztésre szorul, mozgásán van mit javítani. Ő Bükre jár az óvodába, Ábelt viszont a szombathelyi Micimackó fejlesztő óvodába visszük minden nap, így sokszor nehéz logisztikailag megosztani a feladatokat, főleg hogy egyedül nem is tudunk vele utazni. Beszélni szépen megtanult, az ülés azonban még nem megy, és arról csak álmodozunk, hogy egyszer talán megteszi az első lépéseket. Én nem adom fel, megyek előre, szeretnénk megadni mindent, hogy a kedves, nyugodt természetű Ábel megfelelő élettérben, megfelelő kezelésekben részesüljön. -mondta Kovács Viktória, édesanya.
Az Együtt Ábel egészségéért Alapítvány számlaszáma: 10402939-50526776-84761002

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.