2021. szeptember 23. csütörtök
[Répcevidék]

Csepreg: közgyűlési mozaik

A Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület beszámoló közgyűlésére a nemrégiben nyílt térben, az Ottó Kemping teraszán került sor. Bencsik Géza elnök ismertette a tavaly történteket, a pénzügyi gazdálkodásunk főbb tényeit. Szó volt az egyesület 10. évfordulójának megünnepléséről, a járőrszolgálat teljesített óraszámairól, a karitatív tevékenységünkről éppúgy, mint arról, hogy elnökünket megválasztották a Vas megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége felügyelőbizottságának elnökévé, e sorok íróját, Horváth Zsolt elnökhelyettest pedig megyei elnökségi tagnak és az OPSZ választási bizottsága tagjának.
Ezúton is köszönjük a BEOSZ elnökségének, hogy a Covid idején védelmet szolgáló célzott támogatásban részesültünk. A fertőtlenítőszerek és védőmaszkok beszerzése nagy segítség volt, hiszen a szociális tevékenységünk során tagjainkat és a rászorulókat tiszta, fertőtlenített, védett gépjárművel szállíthattuk.
2021. 06. 23-án az új Kőszegi Rendőrkapitány (Maxim László r. alez.) hívatta a kőszegi járásban lévő összes polgárőrvezetőt, melynek célja az volt, hogy bemutatkozzon mint új kapitány, illetve kéréssel forduljon az egyesületekhez.
Kőszeg környékén megnövekedett a migráció: Kőszeg, Horvátzsidány, Ólmod térségeiben. A közös szolgálatok célja volt, hogy Vas Megyében korlátozzuk-megszüntessük az embercsempészetet.
A járási koordinátor engedélyt kért az egyesületek részére, hogy illetékességi területen kívül is részt vehessenek a rendőrség által kért feladatban.
Egy hétben két elfogás történt. Mindkét esetben Ólmod területén. Egy esetben 4 fő szíriai fiatalt (egy 12 éves gyerek, valamint egy 14, egy 16 és egy 18 éves) sikerült elfogni.
Második esetben 9 fő elfogása történt, 6 fő szíriai és 3 fő magyar embercsempészé.
Ezekben az elfogásokban a Csepreg Közbiztonságért Polgárőr és Bajtársi Egyesület emberei vettek részt.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Csepreg: közgyűlési mozaik
Csepreg: közgyűlési mozaik
Csepreg: közgyűlési mozaik
Csepreg: közgyűlési mozaik