Az I. világháború településeinken IV.

Már kétszer lehulltak a falevelek a háború kezdete óta, de a végét nem lehetett látni, és senki sem tudta, hogy mikor is térnek vissza a fiúk és a nős emberek, már akik hazajöhettek. Sok volt a hősi halott, utánuk hadiözvegyek és árvák tömege maradt a településeken. Még több a sebesült, akik egy része nem gyógyult meg teljesen, és hadirokkantként tért haza. Főleg a hullámzó galíciai-orosz fronton nagyon sokan hadifogságba kerültek.
Nőtt a hadviselő országok száma: 1914-ben Törökország, 1915-ben Bulgária a Monarchia oldalán, 1915-ben Olaszország, 1916-ban Románia volt szövetségeseivel szemben, az Antant mellett lépett be a háborúba. A növekvő veszteségek és a szaporodó frontok egyre több katonát igényeltek, s újabb korosztályokat vittek a harctérre. A Sopronvármegye c. napilap 1916. január 23-i számában már arról írt, hogy „Behívják az 55 éveseket... a Monarchia mindkét államában". A katonai bevonulások után szinte alig maradt család településeinken ahol ne hiányzott volna a családfő vagy a felnőtt fiú(k). Ennek következtében munkaerőhiány lépett fel. A nők, hadifoglyok és gyerekek munkába állítása csak enyhíteni tudott a gondokon. A termelés visszaesett, kenyérgabonából 1916-ban például már csak a békebeli mennyiség kétharmadát tudták megtermelni Magyarországon. A vasutat már a háború kezdetétől, majd fokozatosan az üzemek jelentős részét - köztük a Büki Cukorgyárat is - igénybe vették hadi szolgálatra, és katonai felügyelet alá helyezték.
Mivel legfontosabb feladat a hadsereg ellátása volt, a hátország lakóinak életét egyre több intézkedéssel nehezítették. Az 1915. december 28-i kormányzati döntés alapján 1916. január elején bevezették a kenyérjegyet. A jegyrendszert fokozatosan más élelmiszerekre és a közszükségleti cikkekre is kiterjesztették. Oldalakon keresztül lehetne sorolni a helyzet súlyosbodására utaló írások címeit a száz éve megjelent hírlapokból. Ehelyett inkább idézem Simon Géza, akkori csepregi járási főszolgabíró, damonyai gazda, nyugdíjas korában „a Sopronmegyei Gazdasági Egyesület ügyvezető alelnöke" tanulmányából a hátországi nehézségek összefoglalását:
„A terményárak kezdtek emelkedni, de ezzel szemben megindultak a rekvirálások [maximált áron történő hatósági behajtások] hadicélokra. A katonáknak kenyér, hús, a lovaknak abrak kellett... A kívánt mennyiségek egyre nőttek, és nemsokára már nem csekély gondot adott" kielégítésük... „A gabonák értékét más termények árához képest mesterségesen lenyomták... az élelmezési fejadag"-ot „rendkívül alacsonyan állapították meg... a gabona feleslegeket igénybe vették... Faluhelyen is jelentkeztek a lisztben ellátatlanok... A malmok teljes ellenőrzés alá kerültek... A kenyér-gabona feleslegeket a központba irányították, onnan küldtük vissza a lisztet a falukban ellátatlanoknak. A szállítások késedelmesen történtek, sok koplalás, ínség származott ebből."
A háború rengeteg pénzbe került a hadviselő feleknek. Ezért 1914 őszétől bevezették hazánkban az I. hadikölcsönkötvényt, melyet a háború időtartama alatt még hat másik követett. A kötvényekre - 15 évi garantált visszafizetéssel - jó kamatot vállalt az állam, s nagy propagandával, hazafias cselekedetként népszerűsítették jegyzését. A várható haszon reményében „akinek készpénze volt, ebbe fektette" - írta Simon Géza. 1917 végén megindult, majd 1918-ban felerősödött a Korona inflációja, s a kötvények sokat veszítettek értékükből.