Az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amelyet legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés okoz, de más oka is lehet.
A szén-monoxid tökéletlen égés során keletkezik. Veszélyét az jelenti, hogy színtelen, szagtalan, a levegőnél könnyebb, nem irritáló gáz, ugyanakkor sokszorta erősebben kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén, így megakadályozza, hogy a vér oxigént szállítson. Emiatt már alacsony koncentrációban is mérgező. Ha a levegőben koncentrációja eléri az egy százalékot, gyakorlatilag másodpercek alatt bekövetkezik az eszméletvesztés, kisebb koncentrációknál ez hosszabb időt vesz igénybe, mivel lassabban csökken a vér oxigénszállító képessége. Tiszta levegőn egy óra alatt a vérben lekötött szénmonoxidnak mintegy fele távozik. Ez azt is jelenti, hogy ha a mérgezést szenvedő elhagyja a dúsult szén-monoxid tartalmú helyet, enyhülhetnek a tünetek. A mérgezés ettől még nehezebben ismerhető fel, és a súlyos balesetek gyakran éjszaka történnek, amikor a szén-monoxid hatásának kitettek nem változtatnak helyet. A kezdeti tüneteket gyakran nem értelmezik helyesen, ezért a szénmonoxid-mérgezés olyankor is okozhat halálesetet, amikor a súlyos mérgezést hosszan tartó, jól észrevehető tünetek előzik meg. Az ájulást még nem okozó mérgezés tünetei összekeverhetők többek közt a migrén vagy az influenza bizonyos tüneteivel.
Fontos feladat a fűtőberendezések karbantartása. A kéményt, gáz, olaj és hagyományos fűtőkészülékeket, rezsókat, kályhákat rendszeresen ellenőriztessük, és sohase módosítsuk. A kereskedelemben sok fajta készüléket lehet vásárolni, melyek alkalmasak a szénmonoxid érzékelésére. A készüléket olyan helyen kell használni vagy stabilan felszerelni, ahol nem kaphat vizet. Fő szabály, a gázkészülék közelében, a levegőmozgás irányában és közel fejmagasságban legyen, mindig tartsuk be a készülék használati utasításában javasoltakat. A legelső riasztásra is azonnal kapcsoljuk ki a gázkészüléket, és azonnal nyissunk ablakot, menjünk friss levegőre.
Ha ezeket az előírásokat betartjuk és időben észleljük a bajt, akkor életeket menthetünk meg.