2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Alföldi vőfély a Kisalföldön

(X)
Mióta létezik a vőfély mint hivatás?
A vőfélyek megjelenéséről bizonyítékokat a XVII. századtól kezdődően találhatunk. A lakodalmak ekkor még egy hétig is eltartottak.
A vőfély feladata a hagyományok szerint a lakodalomra való felkészüléssel kezdődött. A meghívást személyesen végezték a vőfélyek. Az esküvő napja a kikérőkkel kezdődött a fiús majd a lányos háznál is ahol sok tréfa és kacagás vette körül a násznépet.

Hogyan jutottál az elhatározásra hogy Vőfély leszel?
A néptánc 9 évesen érintett meg és 30 éves koromig aktív tagja voltam a Csongrádi Alföld néptáncegyüttesnek.
Egyik koreográfiánkban alakítottam vőfélyt minek után kaptam több felkérést is néptáncos mennyegezők levezetésére.
9 évvel ezelőtt költöztem a kisalföldre és 5 éve élek Bükön. Szeretnék tenni a Magyar hagyományok megőrzéséért, így a néptánc oktatás mellett a vőfélykedést is folytatni kívánom Vas és a környező megyékben.
Lakodalmaimat az Alföldön megszokott virtus a versek, vagy éppen a stand -up stílusban elengedett poénok, kacagás, táncos jókedv jellemzi. Igény esetén a visszafogottabb Ceremónia Mesteri,- kevesebb rigmussal tarkított -esküvői szertartás és vacsora levezetését is vállalom.
Mi a menetrend egy esküvő és lakodalom előkészítésekor?
A legfontosabb számomra az egyeztetés a házasulandó párokkal. Életük legfontosabb napjának minden momentumát meg kell tervezni a siker érdekében. Így nálam a „Nagy Nap" előtt legalább három héttel személyes találkozó keretein belül részletes forgatókönyvezésre kerül sor.
Vőfély vagy Ceremóniamester?
A Magyar esküvő és lakodalom bár kevesen tudják de Hungarikum. Manapság gyakrabban kérnek fel visszafogottabb, kevesebb verssel és öltönyben megjelenő Ceremóniamesternek amit én inkább „városi vőfélynek" hívok lévén hogy a hagyományos elemeket mint például a kikérők, búcsúztatók vagy éppen a menyasszony tánc nagyon sok helyen igénylik és kérik még ma is
Hogyan találhatnak rád a házasulni vágyó fiatalok?
Eddig ismeretség útján történtek a felkérések de a hirdetések és a saját weboldalam is nagy segítségemre van. A házasulni készülő pároknak a weboldalamon található e-mail-es vagy telefonszámon való megkeresést javaslom. www.zsoltiavofely.hu (x)

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Alföldi vőfély a Kisalföldön
Alföldi vőfély a Kisalföldön