2022. június 26. vasárnap
[Répcevidék]

Akarom, vágyom rá, szeretném

Akarom, vágyom rá, szeretném

Az akarat megszületik bennünk, ahogy világra jövünk, vagy már korábban a születésünk előtt, a Mindenség erejéből. Bennünk él, dolgozik, tevékeny, ősi ösztönök mozgatják, később a tudatosság, a felettes én tartja acélos fonalán. Halálig kísér, de intenzitása gyengül, vággyá, a feltételes módú „szeretnék" kívánságává csendesül. Ahogy velem is történt.

Írnék róla nagy szavakat, esetleg tudományosat a Google, vagy a lexikonok nyomán. Most azt írom, amit érzek a szó hallatán. Akartam világra jönni. Jöttem is két hónappal korább; akartam az anyám tejét, az arca mosolyát, és apám bőrén a reggeli borostát; akartam testvéreim csodálkozó szemét, akartam a fényt, és fényben jöttem én.
Ösztönöm még sok mást akart, sírásaimban mind benne volt, s elcsitultam, ahogy megkaptam, anyám ölén. Később akartam hangokat, a saját torkomból jövőt, bőgtem, gagyogtam, a mosolyból nevetés bugyogott elő. Majd egy napon, megalkottam az első tőmondatot. Szabályos szerkezet, alany és állítmány, kész kiáltvány: Papa kopasz! Akartam a nevetést, amit „bölcsességem" fakaszt, s a tudatalattiból előjött a pillanat tört része alatt.
Volt még néhány helyzet, amikor az akarat érv helyett úgy tört fel: Csak! Aztán lassan megtanultam, mit nem szabad. Akaraterőmön csorba esett, csak vágy volt, amit a körülmény engedett: szófogadás, belenyugvás megülte lelkemet. Háború volt, és követte egy még háborúsabb világ. A lélek azonban tette a dolgát, s hallottam néha: Csak akarni kell! Légy kemény! Daccal, haraggal éltem, de túljutottam a nehezén. Vágytam, terveztem, akartam, tettem a dolgomat. Volt erőm. Válogattam ocsúból ép magokat, jó földbe csak azokat szórtam szét. Vágytam tiszta vizekre, kék égboltra, de sokszor küldött villámot az Ég ... Az évek szaporodtak az idő kerekén.

Megkopott az akaraterőm. A cél is távolabb. Vágyni csendben is lehet. Vágyam, hogy értelem, érzelem kísérjen a végső órámig. A családomnak is, jaj, mennyi mindent szeretnék!
De néha mégis, ősi ösztönnel tör fel a nem akarás dühe. Nem akarok már békétlenséget! Nem akarom hallani emberekhez, népfajhoz, csoportokhoz ragasztott becsmérlő állandó jelzőket, nem akarom látni, hogy barátságok esnek szét a jelzők miatt. Nem akarom látni a szegénységben egyre mélyebbre süllyedők kínját! Nem akarok háborút! Úgy szeretnék egy boldog békeidőt!

T. Molnár Zsuzsanna

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.