2023. szeptember 25. hétfő
[Répcevidék]

Ágyadomány a Termál Üdülőszövetkezettől – A karácsonyra jegyében

Idén ünnepli fennállása 35 éves jubileumát a bükfürdői Termál Üdülőszövetkezet.

Sajnálatos módon a szövetkezet a pályázati forrásokból eléggé hátrányos megkülönböztetésben részesül, így kénytelen teljes mértékben a beruházásokat önmaga elvégezni. Idén sem volt ez máshogy. Ennek ellenére a költségtakarékos jó gazdálkodásnak köszönhetően, minden évben sikerült több milliós nagyságrendű önerős beruházásokat végrehajtani.
Idén kiemelkedő fontossággal bír, hogy a szállásárbevétel lehetővé tette novemberben összesen 106 darab „A" épületes heverő cseréjét, új matracos ágyakra. A lecserélt heverőknek nagyon hamar sikerült új gazdákat találni. Többek között a Répcementi Önkormányzati Társulás büki családsegítő szolgálat segítségével hat környékbeli település rászoruló családjainak 33 darab ágyat adományoztunk. Répceszemere Önkormányzata is szívesen átvett több mint két tucat ágyat, az acsádi otthonban is további jó szolgálatot fognak tenni. Nem utolsó sorban pedig hálát és köszönetet mondott a kőszegi Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Beszédjavító Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium vezetősége nevében Rozmán László, a sárvári tankerület igazgatója is, hogy a diákjaiknak is tudtunk 44 darab heverőt adományozni a Szövetkezetből és a jövőben is nagy szeretettel fogadnak ilyen jellegű adományokat.

Horváth László, a bükfürdői Termál Üdülőszövetkezet igazgatóságának elnöke

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.