2022. október 1. szombat
[Répcevidék]

A kisbíró

Sági Ferenc
A kisbíró

A bői gyökerekkel is rendelkező, balassagyarmati születésű dr. Gy. Szabó András előadóművész és irodalomtörténész alábbi novellája vidékünk településeinek közös múltjából a falvak egyik jellegzetes közszolgáját idézi elénk. (Megjelent „A végakarat" c. könyvében. Bp., 2018.) A szerző ma is szeretettel gondol az egykori mezővárosban az iskolai szünetek alatt, az apai nagyszülőknél töltött hetek napjaira és az itt megélt élményekre. A büki gyógyfürdő 60 éves jubileuma is indokolja, hogy visszaemlékező sorait közzé tegyük. A tények kedvéért megjegyezzük, hogy a büki termálvizet 65 éve, 1957-ben találták meg az olajkutatók. A lezárt kutat Bernáth Lajos állomásfőnök kezdeményezése után, az akkori büki vezetők lobbizására, s dr. Gonda Györgynek, Vas megye Tanácsa elnökének és munkatársainak intézkedése után nyitották újra 1960. december 5-én. Az ekkor „égbetörő" 80-100 méteres vízoszlopot Bőből is látni lehetett. A következő napokban Bükről és a szomszédos településekről munkabrigádok érkeztek a kukoricaföldre, s ástak kb. két kilométer hosszú árkot, hogy az iszapos melegvíz a Répcébe kerüljön. A következő két évben - a fürdő első medencéjének 1962. augusztus 19-i megnyitásáig - itt történt az árokfürdés.
„Jött, látott és győzött. Legalábbis gyermekszemünkben ez igék hármasa veszi körbe alakját. Tudjuk, hogy jön, azt is, hol lehet éppen, a híre megelőzte. Dehogyis futottunk volna el a kocsmáig, a posta és a Kutyaszorító sarkáig, amikor mi is hallani akartuk az annyiszor eldarált, de nekünk, malomszögieknek is külön kinyilvánított igét. Távoli dobpergés jelezte közeledtét. A falu életének kétségkívül ez volt egyik meghatározó eseménye, amikor bekapcsolódhattak a familiaritás fészekmeleg érzésébe, amikor mindenki személy szerint is fontossá válhatott, mert az »üzenet« a házhoz jött, neki szólt. A Marton Bözsiék kútágasa előtti kis halmon cövekelt le a kisbíró (középkorú férfi), a dob a nyakában, s el nem tévesztett taktusban pergette az ütőt a bőrön. Figyelemkeltő játékát háromszor ismételte meg. Jöttére addigra már kiálltak kapujuk elé kendőjüket igazgatva az asszonyok, karba font kézzel a kötényes férfiak, s mikorra együtt volt a malomszög, a teljes agora, a sodrott papírosból elhangzott a szózat. Erőteljes hangon, érthetően. Vérbeli színpadi teljesítmény volt. Annak értékelem ma is. Ahogy a dobszó után, az ütőket hangszerének szíja alá csúsztatva, mellénye zugából kiemeli a papírhengert, nikotinfoltos ujjaival szétgöngyölíti, s enyhe terpeszállásban olvassa a leírtakat a szövetkezet fontosabb híreiről, a vetítésre kerülő legújabb mozifilmről. Igen, mindenképpen előkelő hely illeti meg a kisbírót a falu társadalmában, akinek jelenléte, nem túlzás, összetartotta a közösséget, színt vitt az ottaniak életébe.
A hatvanas évek elejének egyik nyári délutánján, öt óra tájt (többnyire ebben az időpontban érkezett malomszögi, egyben utolsó állomására) szenzáció számba menő hírrel lepte meg az embereket: meleg víz fakadt fel a földből Bük és Bő határában fúrás közben. Tulajdonképpen olajat kerestek, de a sűrű, feketén csillámló kőolaj helyett sárga melegvíz oszlopa tört elő a kútból. „Az égig lövell" - mozgósította az emberek fantáziáját személyes élménye közvetítésével a kisbíró. A Répce-partról is jól látható képet nem lehet elfelejteni. A kisbíró nem túlzott. Valóban égbeszökött a vízár, sugara homályba borította a napot. A föld gyomra dübörögve ontotta a sárga, sűrű esőt; megnyílt szája, mint titokzatos óriás lény árasztotta szét záptojásszagú permetét. Néha elfáradt a szörny a föld alatt, ilyenkor pihent egy keveset, gyomra tartalmát visszafogta, hogy aztán erejét megfeszítve, minden eddiginél magasabb sugarat küldjön a magasba. Lent, a sárga permet szétterült a földeken, végeláthatatlan iszapos tenger borította a tájat, s talán még tovább szaladt volna, ha a Répce meg nem állítja, s be nem fogadja hordalékát. A finom szemcséjű iszapos, térdig érő vízben parasztemberek dagonyáztak. Bokrok és fák ágaira aggatták ruháikat, gyerekként tocsogtak, hemperegtek az árban, hason, háton fekve gyógyítgatták háborúból hozott repeszszilánkos lábukat, köszvényes karjukat, sajgó derekukat a hulló vízesésben.
Évtizedek múlva termálmedencék sokasága épül itt, az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdője támad a semmiből, de az itteni embereket, akik már sok csoda kihunytát megérték, mégiscsak az foglalkoztatja leginkább: mi lesz, ha egyszer kiapad a föld alatti forrás, s volt-nincs melegvíz?"

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.