2022. december 5. hétfő
[Répcevidék]

A gaborgya tehén esete

Negyven éve is elmúlt már, hogy megkezdtem
állatorvosi mûködésemet egy kis nyugat-dunántúli
faluban. Alig néhány napja dolgoztam, amikor
egy beteg szarvasmarhához hívtak. Az idõs gazda,
cseréppipát szorongatva a fogai között, az istállóban
várt rám. Az üdvözlés után rögtön a lényegre
tértem, és megkérdeztem, milyen szokatlan
tüneteket észlelt a tehénnél? Az öreg szûkszavúan
csak ennyit mondott: gaborgya! Mi az ördög
lehet ez? Bizonytalanodtam el. Ilyen betegségrõl
még soha nem hallottam… de lássuk csak! – léptem
közelebb a beteghez.
- Vakabula! – emelte fel intõn a kezét a bácsi.
Most már végképp nem tudtam, hányadán állok,
az indián varázsigének hangzó szóra már rákérdeztem:
- Milyen az állat, papa?
- Hát… ollan… bacaforma!
- Baca? A mindenit! Eddig azt hittem, tudok
magyarul, morogtam, közben pedig szakadt a víz
rólam. Az öreg észrevette a zavaromat, meg kerekre
tárult szememet, mert egyszer csak kibökte:
- Böszme, na!
Én bizony ettõl se lettem okosabb. Mit volt mit
tenni, odaléptem az állathoz, hogy végre megvizsgáljam.
Alig értem hozzá, megugrott és úgy a
falhoz szorított, hogy egy darabig nem kellett levegõt
vennem. Igaz nem is tudtam volna. Késõbb
az ágyat nyomva volt idõm elgondolkodni azon,
hogy lám – lám, milyen gazdag is a magyar
nyelv! Hány rokon értelmû népies kifejezésünk
van a „bolondos” és a nyugtalan szavainkra.
Csak az a kár, hogy ezt egy bordatörés árán kellett
megtanulnom. Na mindegy! Az biztos, akár
hová vet is a sors, ezeket a kifejezéseket már soha
nem felejtem el. Dr. Galiotti Csaba
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.