2001. július 06-án nyílt meg Hegyfalun Juhász Árpád Képeslap Múzeuma, hogy közkinccsé, a közművelődés részévé tegye akkor 31 éves gyűjtőmunkája eredményét, a kb. 40.000 db képeslapból készített válogatást.
Az ingyenesen látogatható, adományokból, adó 1%-okból fenntartott gyűjtemény folyamatosan bővül, mára már több mint 200.000-féle képeslap található itt. Nemcsak tárlókba rendezve tekinthetünk meg kiállításokat, hanem témánként albumokba rendezve is, így személyes megjelenéssel egyéni igény szerint akár több ezer képeslap megcsodálása is lehetséges. A fő gyűjtési területek: Trianon, Burgenland, Magyarország történelme a honfoglalástól napjainkig, hazánk tájai, emlékművei, hungarikumai, települései (kiemelten Sopron), a Nyugat-Magyarországi megyék, vasút, tűzoltóság, minden „Erzsébet" nevű hírességgel kapcsolatos lap; karácsonyi, húsvéti, művészeti, vallásos témájú, alkalmi, évfordulókra kiadott, tájképes, virágos témájú képeslapcsodák is vannak a világ szinte minden országából, az alkotók kreativitását is megörökítve.
A 9631 Hegyfalu, Kossuth L. u. 19. szám alatt található múzeum 10-17 óráig minden nap látogatható, illetve előzetes egyeztetés alapján - a 06-20/463/9490 telefonszámon - külön is fogad látogatókat, képeslapcsere-partnereket. Postán is fogadják a napjainkban a közeli és a régmúltban kiadott képeslapadományokat, elfekvő gyűjteményeket, amelyeket csoportosítás után egyedi nyilvántartási szám alapján digitalizálnak, rendszereznek, kiállítanak; egyéni igény jelzése esetén anyagi támogatással külön - akár kihelyezett - kiállítás létrehozása is megvalósítható; interneten pedig a http://indafoto.hu/KMBK/collections weboldalra kattintva több témakör feldolgozása online is elérhető.
A képeslapgyűjtemény nagyságrendje alapján ma Magyarország egyik legnagyobb, szakszerűen rendszerezett és 20. éve nyilvánosan látogatható magángyűjteménye, „Képeslap Múzeum Baráti Kör" néven támogatói csoport segíti a munkáját.
Juhász Árpád elnök - képeslapgyűjtő