2023. december 3. vasárnap
[Répcevidék]
Egyéb
Utazz Sunny Bunny-val!Utazz Sunny Bunny-val!

Nyár, napsütés, Sonnentherme: Családi élmények felsőfokon Az unalomnak itt nincsen helye! 2014. június 30-án indul a szuper nyár a Sonnentherme-ben és a résztvevő partnerhoteleknél.

Iklanberényi májusIklanberényi május

Iklanberény

A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke.

Egészségház 2013Egészségház 2013

Csepreg

2014. március 17-én tárgyalta Csepreg Város Képviselő- testülete az Egészségház 2013 évi beszámolóját. Most ebből szeretnék egy rövid ízelítőt átadni az Olvasóknak. Annak ellenére, hogy

 Nyolcvanon túl is hasznos kedvteléseinek hódolva Nyolcvanon túl is hasznos kedvteléseinek hódolva

Csepreg

Nyolcvanon túl is hasznos kedvteléseinek hódolva

Túra az elvarázsolt erdőbenTúra az elvarázsolt erdőben

Közel százan vettek részt szombaton a Bogáti András által szervezett - az Írottkő Natúrpark önkénteseinek közreműködésével megvalósult Mesetúrán a Kőszegi-hegységben. Az Okmányos parkolójában

IGEN tanulmányút a sajtó részére IGEN tanulmányút a sajtó részére

A kőszegi Károly Róbert téren találkoztak április 24-én azok az újságírók, akik vállalták, hogy részt vesznek a Geschriebenstein Natúrpark által

Csepregi elismerések

Csepreg

A Vas megyei közgyűlés elismerését vehette át Horváth Zsolt. A Vas megyei Közgyűlés elnökének emlékplakettjét

Irodalmi és történelmi barangolásokIrodalmi és történelmi barangolások

Simaság

Irodalmi és történelmi barangolások Kárpátalján címmel 2014.március 28-án Horváth László idegenvezető tartott előadást Simaságon a Művelődési Házban Kárpátaljáról.

Kiöntött a Zsirai tóKiöntött a Zsirai tó

Zsira

Olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy Zsirán az újonnan létesített horgász tónál áldatlan állapotok vannak. Kiöntött a tó

ÁllásajánlatÁllásajánlat

Bük

BÜKÖN TÜNDÉRFÖLD CSALÁDI NAPKÖZIBE 1 FŐ ÓVODAPEDAGÓGUST FELVESZÜNK !

Tormásligeten szivattyúzni kellettTormásligeten szivattyúzni kellett

Tormásliget

Árad a RépceÁrad a Répce

Bük

Megjelent a Répcevidék májusi számaMegjelent a Répcevidék májusi száma

Szakony

Klikk a mellékletre!

20 éve Sonnentherme: Ausztria legnagyobb bulija a kicsiknek20 éve Sonnentherme: Ausztria legnagyobb bulija a kicsiknek

Jubileum, jubileumi hetek, jubileumi nyereményjáték! 2014. április 22. és június 29-e között minden a lutzmannsburgi Sonnentherme élményfürdő 20 éves jubeluma körül forog.

Irtani kell a parlagfüvet!Irtani kell a parlagfüvet!

Csepreg

A Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője felhívja a

Új busz menetrend BükönÚj busz menetrend Bükön

Bük

Klikk a menetrendért a mellékletre!

Asztalos műhely gyulladt ki EgyházibanAsztalos műhely gyulladt ki Egyháziban

Egyházasfalu

A GYMSMKI műveletirányításból 2014.03.16. 20:04 48 másodperckor kaptuk a jelzést, hogy Egyházasfalu Fő u. 64.

Nyugdíj sok(k)!?Nyugdíj sok(k)!?

Napjainkban egyre többet foglalkozik a politika és a média a nyugdíj kérdésével, ami azt vetíti előre, hogy

Konyha tűz égő étolaj miatt SzakonybanKonyha tűz égő étolaj miatt Szakonyban

Csepreg

Tűzoltók beszámolóját közöljük

Kitavaszodott SimaságonKitavaszodott Simaságon

Simaság

Egyik olvasónk küldte a fotókat, amelyek a Simaság és Lócs közötti bekötőúton készültek március 12-én.

Rendőrségi felhívásRendőrségi felhívás

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya 2014. március 28-án fegyverismereti vizsgát tart.

Nagy füst a szétesett kéménycső miatt a Hangya panzióbanNagy füst a szétesett kéménycső miatt a Hangya panzióban

Csepreg

Csepreg 1-es , Csepreg Kisbusz 9 fő Önkéntes Tűzoltóval és Szombathely 1- es 6 fő hivatásos tűzoltóval érkeztek a helyszínre.

A legkisebbek a középpontban: „Baby Days“ a Sonnentherme élményfürdőben A legkisebbek a középpontban: „Baby Days“ a Sonnentherme élményfürdőben

Oh, happy Baby-Day! Minden nap napos a legkisebbeknek a „Baby Days“ ideje alatt a Sonnentherme élményfürdőben. 2014. február 24. és

Tisztelt Lakosság!Tisztelt Lakosság!

Csepreg

A nyílt rendszerű, belterületi csapadékvíz elvezető rendszer működésével kapcsolatos tapasztalatok alapján látható, hogy a lehullott sok csapadék

Kérjük a térségben lakó, illetve ide kötődő adófizető állampolgárokat, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-át ajánlják fel Kérjük a térségben lakó, illetve ide kötődő adófizető állampolgárokat, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-át ajánlják fel

Csepreg

az itt működő kulturális alapítványok, ifjúsági és művészeti egyesületek számára. Segítsék ezzel is tevékenységüket az egyre rosszabbodó gazdasági helyzetben. Az alábbiakban közöljük az érintettek adószámát:

KöszönetKöszönet

Csepreg

Csepreg város Tisztelt adakozó polgárai!

Facebook felhasználók típusaiFacebook felhasználók típusai

Idő kérdése volt, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a Facebook használat alapján skatulyázzák be az embereket. Egy friss tanulmány öt típusra osztotta

Miss KarácsonyMiss Karácsony

Bük

Bár a karácsonyt magunk mögött tudhatjuk, mégis van aktualitása. Egy büki lányt választottak 2013. Miss Karácsonyának. A 17 éves Komáromi Regina Bükön él családjával.

Az alattomos gyilkosAz alattomos gyilkos

Bük

Egyre többször hallunk naponta szén-monoxid mérgezésről. Ez egy nagyon alattomos vegyület, melybe évente rengetegen halnak bele. Talán még nem késő, hisz a fűtési szezon javában tart, hogy felhívjuk a figyelnek ennek a megelőzésére.