Tormásliget
Sajtoskál
2015. februárjában ünnepelte Sajtoskál tősgyökeres lakója, Nagy József 90. születésnapját. Ebből az alkalomból a vasárnapi
Gór
Tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy a folyamatos jogszabály-változások és új jogszabályok bevezetése-, továbbá a
Csepreg
Az idei évben is megrendezték az egyházközségi bált Csepregen.
Und
750 évvel ezelőtt, 1265-ben említették elsőként az oklevelek Büköt, valamint a közte és Bő között levő egykori falut: Hobajt, a
Csepreg
Ma Magyarországon, a HVG adatai alapján évente nagyjából 2000 gyermek adható örökbe, ebből 800 gyermek kerül örökbefogadó családokhoz. „Az örökbefogadás: az örökbefogadó valamint
Csepreg
A Csepregi Hegyközség boros gazdái és a Csepregi Borbarát Hölgyek Egyesülete az idén is forralt boros téli túrára hívták december végén az érdeklődőket.
Bük
Az elmúlt négy évben végzett vizsgálatok szerint a középiskolások körében országos szinten közel ötven százalékkal nőtt az
„M86-os közös ügyünk, minél több embernek fel kell lépnie a közös pénzünkből épülő útra bevezetett útadó ellen ”– így hívták a ma
Csepreg
A csepregi Petőfi Sándor Művelődési –Sportház és Könyvtár és a közreműködők az idén is túrára hívták október 24-én az őszi erdő szerelmeseit.
Október 23-án ismét tapasztalatszerzésre, ismeretek bővítésére indultak a csepregi Hegyközség „Nyitott Pincés” boros
Csepreg
Több millió forintos támogatás eredményeként újulhatott meg a Kossuth u. 1. szám alatt található Egészségház Csepregen.
Sajtoskál
Az eddigi évekhez hasonlóan, idén ősszel is kettő kirándulást szervezett a sajtoskáli önkormányzat képviselő-testülete a falu lakóinak.
Nemesládony
Csepreg
Az I. világháború kezdete településeinken I. A Soproni Napló – Sopronmegye egyesült napilap 100 éves számai segítségével idézzük fel a megyeszékhelyen és a településeinken uralkodó hangulatot.
Tömörd
Sikeres tárgyalások után a Vasi Volán 2014. szeptember 01-jétől az Önkormányzat által időközben felújított régi
Csepreg
Az önkormányzati adóhatóság megkezdte az építményadóra kötelezett építmények feltárását, ellenőrzését Csepreg városban, különös tekintettel a külterületi, korábbi zártkerti ingatlanokra.
Csepreg
25 éve megkezdődött hazánkban a rendszerváltozás. Ennek egyik fontos kezdeti lépése volt a magyar – osztrák
Nemesládony
Június utolsó hétvégéjén a nemesládonyi gyerekek és szüleik együtt köszöntötték a nyarat a rendezvénytéren és a játszótéren. Vidám
Sajtoskál
Sajtoskál utcáit virágszigetek díszítik. Az önkormányzat 6 szigetet alakított ki, melyekbe szebbnél-szebb virágokat ültettek
Lócs
Tavaly május végén, június elején jártam Lócson. Nem először látogattam a településre, ám igazán azon a napsütéses kora nyári napon ragadott magával látványa. A kisfalu
Csepreg
A Csepregi Gazdák, a Borbarát Hölgyek és a csepregi szőlőhegyet, a borkultúrát tisztelő, becsülő polgárok úgy érezzük, hogy
Zsira
Bár az idei tél, nagyon „megtréfálta” a zsiraiakat, mára már rendeződni látszik a Szent János tó helyzete. A néhány
Csepreg
Elkészült Magyarország közel 3000 településének – köztük Csepreg – Helyi Esélyegyenlőségi Programja (HEP). A projekt a Türr István Képző és
Nyár, napsütés, Sonnentherme: Családi élmények felsőfokon Az unalomnak itt nincsen helye! 2014. június 30-án indul a szuper nyár a Sonnentherme-ben és a résztvevő partnerhoteleknél.