Nagy tömeg jelent meg hétfőn délután az újkéri művelődési házban, ahol kicsit és nagyok izgatottan várták, hogy Dr. Tóth Kálmán háziorvos feleségével megjelenjen és kezdetét vegye a búcsúztató ünnepség.
Az ünnepségen részt vett a praxist átvevő Dr. Fürtös András József háziorvos és felesége is.
A búcsúztató az újkéri és egyházasfalusi óvodások kis műsoraival kezdődött, majd a két település iskolásai versekkel, népdallal, virágokkal köszöntötték a mindenki által csak Kálmán bácsinak nevezett doktor urat.
Ezt követően Répceiné Gazdag Emőke Egyházasfalu alpolgármestere mondott megható beszédet, aki 18 éven keresztül volt a doktor úr asszisztense:
- „Nagy megtiszteltetés számunkra, amikor olyasvalakit köszönthetünk, aki nagyon sokat tett a településekért, az itt élő emberekért. Ha röviden akarnám összefoglalni, a pályafutását, eredményeit, fontos eseményeit, valószínűleg holnap reggelig itt ülnénk. Kálmán bácsinak több mint 52 éves értékes szakmai tevékenysége volt. Orvosi pályafutása az egyetem elvégzése után a szegedi szülészet-nőgyógyászati klinikán kezdődött, ahol 12 évet dolgozott. Már régebb óta érlelődött benne, hogy valami mást kellene csinálni és ekkor jött az ötlet, hogy háziorvos legyen. Tabon 10 hónapot töltött háziorvosként, de ekkor jött egy jobbnak ígérkező lehetőség. 1976 augusztusában került ide hozzánk, feleségével Gabi nénivel és két kisfiával. Embert próbáló, de szép időszak volt. A városi élet után, a vidék is tartogatott számtalan szépséget. A falusi élet - a természet közelsége. Mindig nyitott, a közösségért tenni akaró doktor úr gyorsan beilleszkedett a falu életébe. A biztos családi háttér rengeteg segítséget adott a hivatásához. Szenvedélyének mondható az olvasás és a művészetek iránti szeretete. Személy szerint nem féltem a doktor urat attól, hogy unatkozni fog. Számtalan tennivaló, cél és pihenés vár rá. Biztosan több időt fog tölteni az unokáival, hiszen ez az egyik legjobb dolog a világon. Most a megérdemelt pihenés következik, a munka helyett az emlékek. Hiányozni fog, de ha erre jár sok szeretettel várjuk, térjen be hozzánk. Tiszta szívből kívánok Önnek hosszantartó örömet, családja, unokái körében." -
mondta el könnyes szemekkel búcsúztató szavait. A beszéd után ifj. Németh Józsefné Újkér alpolgármestere is köszönő szavakkal búcsúzott.
Lankovitsné Kiss Erzsébet újkéri lakos saját, meglepetés verssel készült a doktor úr búcsúztatójára.
Sándor József Egyházasfalu polgármestere beszédében elmondta, nagyon örvendetes dolog, hogy ennyien megjelentek ezen az eseményen, megköszönte a doktor úr munkáját, akinek már korábban, munkája 40 éves jubileuma alkalmából díszpolgári címet adományozott Egyházasfalu község.
Az ünnepséget Hettlinger Károly Újkér polgármestere zárta. A polgármester úr beszédében kiemelte, hogy Dr. Tóth Kálmán háziorvosi tevékenysége során kiemelkedő, jelentős munkájával hozzájárult a település fejlődéséhez, a lakosság egészségének megőrzéséhez. Köszönetnyilvánításként az Önkormányzat nevében „ÚJKÉR KÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA" címet adományozta a doktor úrnak, átnyújtva a díszoklevelet és az emlékplakettet.
„Nagyon megható számomra ez a kezdeményezés" - mondta Dr. Tóth Kálmán leköszönő háziorvos.
„Szeretem a versenyt, de az biztos, hogy nagyon magasra tette számomra a mércét Kálmán bácsi. Legjobb tudásom szerint igyekszem majd helyt állni." - tette hozzá Dr. Fürtös András József a praxist átvevő háziorvos.
Az önkormányzatok ezt követően mondván, hogy „minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll „virágcsokrokkal köszöntötték Dr. Tóth Kálmán és Dr. Fürtös András doktor urak házastárasait.