Tavaszelő

Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett, és a tűzbe mélázva tűnődtem: hol vannak virágaid? hol vannak madaraid? mit csinál most a fecskénk? és mit csinál most a gólyánk?"
Gárdonyi Géza csaknem 120 éves szavai híven tükrözik az ember megújulás, újrakezdés iránti vágyát. Amikor már belefásulunk, belekérgesedünk a hosszú, hideg és sötét téli hónapokba. Már vágyjuk az első igazi tavaszi napsugarat, az első gólyát, az első fecskét, az első nyíló virágot. Amikor már mindenáron tavaszt szeretnénk csempészni otthonunkba, és megvesszük az első cserepes jácintot, mert bódító az illata, ami reményt ad, hogy hamarosan vége a télnek, és ránk köszönt a tavasz. A tavasz első hónapja ezernyi apró csodájával, a rügyező faágak között csicseregve repdeső madaraival, kábultan szálló bogaraival, sarjadó mezőivel. És a március újra elhozza nekünk Tamást, Franciskát, Gergelyt, Sándort, Józsefet és Benedeket, mert népszokásokban és nevekhez kapcsolódó babonákban nem szűkölködik ez a hónap. Újra várhatjuk a nőnapi köszöntéseket, újra ünnepeljük a márciusi ifjakat, újra lesz Föld órája és költészet világnapja, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe és persze torkos csütörtök... Az örök körforgás. De így van ez rendjén! Ezúton kívánok minden kedves Olvasónak szívet-lelket melengető, napsütésben bővelkedő tavaszelőt, a Répcevidéknek pedig gratulálok, és további sikereket kívánok, hiszen hat éve, éppen ebben a hónapban jelent meg az első száma. Köszönöm, hogy Veletek ünnepelhetek!