Most kell…

Az élet írja a forgatókönyvet. Óhatatlanul bekúszott mindennapjainkba, a gondolatainkba a koronavírus. Mondhatnánk, hogy már a vízcsapból is ez folyik. Nem győzzük szelektálni a reánk zúdított információk hadát. Értetlenkedve, hitetlenkedve, tanácstalanul állunk a médiában elhangzott információk hallatán, a helyzet minden órás változásaitól terhelve, s érezve azt, hogy ezt valóban nem lehet félvállról venni. Többnyire szabálykövető magatartást tanúsítunk, de persze ott van a másik véglet is, akik nem akarják elhinni, hogy veszélyben vannak. Ha az egészséges fiatalt el is kerüli a vírus, a vele érintkező idősebbekre már komoly veszélyt jelenthet. Ne feledkezzünk meg idős hozzátartozóinkról! Védjük őket a saját, felelősségteljes hozzáállásunkkal, hiszen szükségünk van rájuk! És természetesen szükséges lenne az is, hogy ők is megértsék a helyzet komolyságát, és valóban ne mozduljanak ki otthonról, csak és kizárólag indokolt esetben. A gyerekek otthoni tanulásra lettek „ítélve". Persze örülnek a hirtelen jött szabadságnak, de ha jól meggondoljuk, ez nem az. Az iskolák viszonylag gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre, és elkezdődött az online oktatás. A szülők egy része szintén otthonról dolgozik vagy kényszerpihenőt tart. Hirtelen - ha nem is kellemes okból - többet lehet együtt a család. Öröm az ürömben. Fontos, hogy ezt az „ajándékba" kapott időt hasznosan töltsük el. Akár hiánypótló is lehet, hiszen sok mindent halogatunk, mondván, hogy majd... hát most tessék nekilátni! Elvégezni az otthoni, elmaradt munkákat, vagy elolvasni egy könyvet, közösen megnézni egy filmet - amit már régóta terveztünk -, kerüljenek elő a társasjátékok, legyen együtt a család! Az ilyen helyzetekben erősödhetnek a kapcsolatok, és nem csak családon belül. Most mutatkozik meg igazán, hogy kire számíthatunk, előtérbe kerül az egymásra utaltság kapcsán az önzetlenség, az empátia. Fontos optimistának maradni a nehéz időszakokban is, de természetesen nem elbagatellizálva azokat. Figyeljünk egymásra, nyújtsunk segítséget a rászorulóknak! És ha mindezt a megszerzett tapasztalatot - mely a helyzet pozitív hozadéka - jól tudjuk kamatoztatni a járvány elmúltával is, akkor talán oka volt ennek az egésznek. Bízom benne, hogy magunkba nézve - ha nem is mindenkiben - megszólalt egy csengő, amely tudatosságra, mértékletességre szólít bennünket. Vigyázzunk magunkra és egymásra!