Összeütközött három személyautó szombat délelőtt a 84-es úton Lövő és Nemeskér között.
Csepreg
A Csepreg felől Acsád irányába tartó Renault személyautó egy balra ívelő kanyar után padkára futott. A sofőr innen még vissza tudta kormányozni az autóját, ami sodródni kezdett, majd árokfalnak ütközött. Az autó ezután a tetejére borulva állt meg.
Horvátzsidány
Az elmúlt tizenkét órában is a viharos erejű szél miatt vonultak mintegy tizenkét esetben kárelhárításokhoz a megye tűzoltói. Az eseményeknél személyi sérülések nem történtek.
Zsira
A tűzoltóknak Zsirán egy beszorult sérültet kellett kimentenie a roncsból. A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.
Csepreg
Balra akart kanyarodni a Rákóczi Ferenc utcáról egy Újkér felé tartó Volkswagen vezetője, amikor ütközött a szemből érkező Tömörd felé tartó Seattal. Az ütközéstől a Volkswagen az út menti árokba csapódott.
Csepreg
Kigyulladt egy udvaron álló Renault személygépkocsi motortere Csepregen. A tüzet a Csepregi Önkormányzati Tűzoltóság két tűzoltógépjárművel fékezte meg.
Tömörd
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. december 5-én 7 óra 53 perckor a 8639-es számú út 11-es kilométerszelvényénél, ahol két személyautó ütközött össze. Az egyik gépjármű vezetője a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette.
Csepreg
Eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba majd hosszú féknyomot húzva árokba csapódott és felborult egy utánfutós Volkswagen személyautó Acsád közelében. A sofőr karcolásokkal megúszta a balesetet, csupán a levegőt tudta nehezen kifújni, amikor előkerült a szonda, nem véletlenül…
Tompaládony
Későn észlelte a balra kanyarodni szándékozó és emiatt megálló távolsági buszt egy személyautó fiatal sofőrje a 84-es főúton, Tompaládony közelében.
Bük
Bük felé tartott Acsád irányából egy Fiat személyautó, ami eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba,
Bük
Mikrobusz és pótkocsis teherautó ütközött egymással Vas megyében, az Acsád és Bük közötti úton. A balesetben a mikrobusz vezetője meghalt, a teherautó vezetőjét a mentők vizsgálják.
Tompaládony
Teljes terjedelmében égett egy lakókocsi Tompaládonynál, a
Sopronhorpács
Sopronhorpács és Völcsej között, az előbbi település végét jelző táblánál két autó ütközött össze csütörtökön délután. A mentők nagy erőkkel, három járművel érkeztek ki a helyszínre. Információink szerint a balesetben senki sem sérült meg súlyosan. Az ütközés erejét jól jelzi, hogy az egyik autó bal eleje teljesen összetörött, a másik pedig az árokban állt meg. A műszaki mentés idejére az útszakaszt lezárták. Forrás és fotó: Kisalföd
Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2015. szeptember 21-én 9 óra 30 perc körüli időben a 84-es számú főútvonal 113 kilométerszelvényben. A rendelkezésre álló adatok alapján Nagycenk és Kópháza közötti útvonalon három jármű ütközött.
Csepreg
Ittas volt a sofőr, a balesetben meghalt az utas Úgy tudjuk, ittas volt annak a Ford Escortnak a sofőrje, ami péntek éjjel szenvedett balesetet Csepreg és Horvátzsidány között, Csepreg határában
Csepreg
Jelzés érkezett 17:04 perckor, miszerint Csepreg és Bük közötti útszakaszon, autóbaleset történt.
Bük
Bükfürdő és Sajtoskál közötti útra riasztottak minket, ahol egy Audi A3as sofőrje egy előtte elrepülő madártól megijedve, a padkára hajtott, kisodródott, majd az árokba csapódott, ahol az autója felborult. A sofőr és utasa külsőre nem sérült meg, a mentők kivizsgálásra kórházba szállították. Az áramtalanítás után, a továbbiakban beavatkoznunk nem kellett. Vonult Csepreg 1es 6 fővel. Forrás: Csepregi Tűzoltóság
Bük
A jelzett helyen egy Audi és egy Ford Transit ütközött. A Ford egy földútra akart kanyarodni, az Audi hátulról neki ütközött. A balesetben 2 személy könnyebben sérült, a körülményeket igazságügyi szakértő fogja megállapítani. A gépkocsikat áramtalanítottuk. Az Audiból olaj folyt az útra ezt a Magyar Közút munkatársa takarította fel az útról. Forrás: Csepregi Tűzoltóság
Bük
Lesodródott az útról egy személyautó Bükfürdő és Lócs között ma délelőtt. Egy férfi és egy nő súlyos sérüléseket szenvedtek.
Csepreg
Bük
Jelzett helyen egy kis áruszállító elhagyta az úttestet és
Zsira
Jelzés érkezett 21:41 órakor, hogy Zsirán a csepregi utcában egy személygépkocsi ég.
Csepreg
Bük
2014. március 31., 15:47 forrás: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Csepreg, Bük - A Csepreg és