Nyitottság és hála: gyülekezeti nap Szakonyban

2016. november 17. | Szerző: Boros Rudolfné
Témakör: Vallás | Település: Szakony
Nyitottság és hála: gyülekezeti nap Szakonyban

Közös gyülekezeti napot tartottak a Büki és Szakonyi Evangélikus Egyházközségek. A helyszín a szakonyi evangélikus gyülekezeti ház volt október 15-én, szombat délután.

Az alkalmat a nyitottság jellemezte, hiszen a büki, a szakonyi, a szelestei, a lócsi, és a góri evangélikusok mellett meghívást kaptak a katolikus felekezet tagjai is. Az alkalmon Blatniczky János Dániel beledi evangélikus lelkész zenés szolgálattal egybekötött evangelizációját hallhatták az egybegyűltek. Az igehirdetést segítette a gyülekezetek fiataljainak fellépése is.
A meghívott vendégek a bográcsozás és a bőségesen megterített asztal mellett kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek egymással. A délután része volt a közös éneklés is, valamint a gyerekeknek, fiataloknak tartott kézműveskedés.
Blatniczkyné Hammersberg Ganczstuckh Júlia helyettesítő lelkész a vendégekkel együtt hálát adott Istennek az alkalomért, a jelenlétért, az igéért, és az éneklésért. Megköszönte a nyitottságot, a szeretet, és az aktivitást.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2018. október 19. péntek • Nándor
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Zarándoknap az édesanyákértÖtödik alkalommal indította az 1Úton zarándoknapot a Mária út Egyesület, és a Mária Rádió 2018. augusztus 25.-én szombaton.
Lovasok hálaadó szentmiséje a Peruska KápolnánálLovasok, íjászok találkoztak a történelmi zarándokhelyen
MÉGIS Szélrózsa BükönÉn tudom, hogy az utóbbi hónapokban lassan már a csapból is a Szélrózsa folyt. A regionális és a megyei, de még az országos média is egyre több formában adott hírt, szólaltatott meg szervezőket arról, hogy mi is lesz az az evangélikus ifjúsági találkozó, amely megrendezésre kerül 2018.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online