Elsőáldozás Tömördön

2016. június 8. | Szerző: Kissné
Témakör: Vallás | Település: Tömörd
Elsőáldozás Tömördön

2016.május elsején szép napra ébredt községünk. Ezen a vasárnapon köszönthettük az Édesanyákat, Nagymamákat Anyák napja alkalmából. Az egyházi naptár szerint munkás Szent József ünnepe volt, aki az Édesapák példaképe. S ezen a szép ünnepen - 6 év után újra - elsőáldozás volt templomunkban.

Bensőséges, családias légkörben Prisznyák Laura, Sándor Barnabás és Sándor Judit vette magához első alkalommal az Oltáriszentséget.
A bevonulás után Bódi Marcell köszöntötte az ünnepelteket. Sándor Barnabás mindnyájuk nevében Vas Csaba plébános úrnak Bensőséges, családias légkörben Prisznyák Laura, Sándor Barnabás és Sándor Judit vette magához első alkalommal az Oltáriszentséget.
A bevonulás után Bódi Marcell köszöntötte az ünnepelteket. Sándor Barnabás mindnyájuk nevében Vas Csaba plébános úrnak mondott köszönetet a szentség kiszolgáltatásáért, Prisznyák Laura pedig a szülőknek azért, hogy eddig eljuthattak.
Égi Édesanyánk köszöntése mellett Nikl Rebeka mondott verset a jelen lévő Édesanyáknak, Nagymamáknak majd folytatódott az ünnepi szentmise.
Köszönjük azok munkáját, akik segítségével ők hárman egyházközösségünk teljes értékű tagjaivá válhattak.
mondott köszönetet a szentség kiszolgáltatásáért, Prisznyák Laura pedig a szülőknek azért, hogy eddig eljuthattak.
Égi Édesanyánk köszöntése mellett Nikl Rebeka mondott verset a jelen lévő Édesanyáknak, Nagymamáknak majd folytatódott az ünnepi szentmise.
Köszönjük azok munkáját, akik segítségével ők hárman egyházközösségünk teljes értékű tagjaivá válhattak.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2019. május 26. vasárnap • Fülöp
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Sopronhorpácson megkezdődött aNEK-re való felkészülésAz 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (rövidítve NEK, IEC2020) 2020. szeptember 13–20. között tartják Budapesten. Az 1881 óta rendszeresen az utóbbi időben négyévente megszervezett egyhetes nemzetközi rendezvényen a katolikus egyház tanítása szerint az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdetik és ünneplik.
Zarándoknap az édesanyákértÖtödik alkalommal indította az 1Úton zarándoknapot a Mária út Egyesület, és a Mária Rádió 2018. augusztus 25.-én szombaton.
Lovasok hálaadó szentmiséje a Peruska KápolnánálLovasok, íjászok találkoztak a történelmi zarándokhelyen
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online