Az iklanberényi Szentkép Múzeum megnyitója

2015. június 8. | Szerző: Sulics Bogi
Témakör: Vallás | Település: Iklanberény
Az iklanberényi Szentkép Múzeum megnyitója

Iklanberény Vas megye egyik legkisebb települése. Az első írásos említés 780 évvel ezelőtt lelhető fel.

- mondta Berényi Pál polgármester a megnyitón. Ennyi idő alatt a település sok mindent megért. Május 24. ismét egy mérföldkőnek számít a falu életében. Pünkösd vasárnapján itt nyílt meg az ország első szentkép kiállítása. A gyűjtemény megálmodója Kovács Csaba Albert plébános volt. Az Atya Nagycenk, Sopronkövesd, Iklanberény, Lócs és Mesterháza egyházi vezetője. Az iklanberényiek egyből támogatták ötletnek a megvalósítását. De hogy honnan jött ez az elképzelés? Erre Albert atya a megnyitón adott választ: -" A múlt évben karácsony előtt elgondolkodtam azon, mit is tudnék ajándékozni szeretetből a híveknek és a gyerekeknek karácsonyra, a szeretet ünnepére. Végül is a szentképek mellett döntöttem, a kis ajándék szentkép mindenkinek tetszett. Ezek után arra gondoltam, hogy ezt a kis szentkép ajándékozást máskor is megtehetném. Elkezdtem a gyerekeknek minden vasárnap osztogatni a képeket. Majd pedig szentkép gyűjtő versenyt hirdettem a gyerekek számára. S jött a következő gondolat: miért nem gyűjthetném én magam is a szentképeket? A gondolatot tettek követték, felgyorsultak az események. Ennek köszönhetően nyílhatott meg a mai kiállítás. " A gyűjtemény olyan hatalmas, hogy nem egészen fél év alatt több, mint 5000 szentképet sikerült kapni az ország minden részéből. A kiállításon jelenleg 1000-1200 szentkép látható, mely folyamatosan bővül. A gyűjtemény elkészítésében Kelemen Dávid, ifjú történész segítette az Atya munkáját. A megnyitón a szentképek kialakulásáról és történelmi hátteréről hallhattunk. - " Az egyedi lapok nem voltak mindenki számára hozzáférhetőek. A sokszorosító eljárások megjelenésével vásárokon és búcsúkon vásárolható, olcsó portékává váltak a szentképek. Virágkorukat a barokk idején élték. A búcsújáróhelyeken pedig azért volt szükség szentképekre, hogy a zarándokok emlékül, búcsúfiaként magukkal vihessék őket. Másrészt a felirattal és imaszöveggel ellátott képecske volt hivatva messzi vidékeken is népszerűsíteni a kegyhely hírnevét." A gyűjtemény legrégebbi darabja 1850-ből való. De itt egy teremben megfér napjaink modernebb igekártyai az emberi sorsokat felölelő régebbi képekkel. A megnyitót megtisztelte jelenlétével Ágh Péter, országgyűlési képviselő is. Beszédében hangoztatta az összefogás jelentőségét. Hiszen ez a kiállítás sem jöhetett volna létre összefogás nélkül. Bár Iklanberény nem kegyhely, mégis remélhetőleg sokan viszik hírül e csodálatos kiállítást. A gyűjtemény szombatonként a szentmisékkel egy időben illetve előre egyezetett időben tekinthető meg.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek
2018. augusztus 15. szerda • Mária
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Zarándoklat szoborszenteléssel a Peruska Mária kápolnánálA horvátzsidányi Egyházközség, a Fegyveres Erők, a Rendvédelmi Szervek, a Tűzoltóságok, a Katasztrófavédelem, a Hagyományőrző Egyesületek, valamint a Lovagrendek 2018. július 1-én tartották hagyományos zarándoklatukat a Peruska Mária kápolnánál.
A Répcevidék áprilisi számában (20. oldal) bemutattam a kápolna „Vlagyimiri Istenanya” kegyképét. Most egy másik, névtelenségben maradt festő ottani olajképére hívom fel a figyelmet, amely bejárattól balra rejtezik a félhomályban.
Megújul a Mária Oszlop és környezeteAz országos védelem alatt álló Mária Oszlop kora barokk stílusban, a XVIII. század elejéről származik. A díszes, faragott levelekkel borított karcsú oszlopon levő földgömbön álló Mária szobor erősen pusztult, ezért sürgős felújítása elkerülhetetlen.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online