Gazda állás

„Alkothatnánk valami újat” Gyülekezeti hírek Szakonyból

2017. február 7. | Szerző: Boros Rudolfné
Témakör: Vallás | Település: Szakony
 „Alkothatnánk valami újat” Gyülekezeti hírek Szakonyból

„Menjünk át Betlehembe” Ezekkel a szavakkal buzdítják egymást a pásztorok, amikor éjjel, az angyali híradás után felkerekednek és elmennek Betlehembe, megnézni mindazt, amiről az angyal beszélt a pásztoroknak.

Az Egyház Assisi Szent Ferenc példáját követve, karácsonykor mindig jászollal, kisebb-nagyobb betlehemekkel szemlélteti az első karácsonykor történteket - ezért gondoltunk arra, hogy Szakonyban (is) alkothatnánk valami újat, valamit, ami még látványosabban tárná elénk az Úr Jézus Krisztus születésének körülményeit.
Az ötletet a közösségi hálón, egy amerikai templom képén találtam. Ez a kép volt a minta a szakonyi templom számára elkészített új, nagyméretű, a templom szentélyét betöltő betlehemre is. Ötletemmel felkerestem Czanik Zoltán, baboti festőt, vajon tudna-e segíteni tervem elkészítésében, megvalósításában. A művész úrral, valamint pár szakonyi támogatóval augusztus végén kezdtük el a konkrét megbeszéléseket. A támogatók anyagi forrással és konkrét kétkezi munkával is hozzájárultak a kivitelezéshez. A szakonyi gyermekkórus erre a célra szánta búcsúi nagykoncertjének bevételét. Nem volt egyszerű a kivitelezés, hiszen csak a szentély belső magassága több, mint 9,5 méter, szélessége pedig 4 méter. Többször felkerestem a művész urat otthonában és galériájában. Mire a hatalmas festett falemezek elkészültek, addigra sikerült bevásárolni a többi kelléket is, így a több méternyi zsákanyagot, a nádtetőt, az izzókat, félméteres betlehemi csillagot és a többi elemet. Aztán december 23-án, egész nap, reggel 8-tól este 7-ig több szorgalmas kéz állt neki a szakonyiak karácsonyi meglepetéséhez és megállás nélkül dolgozott rajta. Csak a helyszínen szembesültünk az óriási méretekkel. A váz elkészítése után a leghosszabb munka a mintegy 300 izzóból álló izzósor fúrása volt, az jelképezi a csillagokat. Majd szépen lassan puzzle-ként összeállt ez a gyönyörű háttér, a kék éggel, a betlehemi pusztával és Betlehem városával. A háttér felállítása után már könnyebb dolgunk volt. Elkészítettük a jászlat nádtetővel, borításként zsákanyaggal, izzókkal és egyéb kellékkel. Végül pedig, a szobrok elhelyezése után a szentély szalmával borítottuk be, erősítve ezzel a betlehemi istálló hangulatát. A végeredménnyel pedig máig nem győzünk betelni. Egyszerűen egyedi és gyönyörű lett. Itt szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, anyagi-szellemi támogatását, akik részt vettek a szakonyi templom új Betlehemének megálmodásában és kivitelezésében.

Kovács Pál, szakonyi plébános

Ada

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2018. június 20. szerda • Rafael
hirdetés
Olvasnivaló a témában
A Répcevidék áprilisi számában (20. oldal) bemutattam a kápolna „Vlagyimiri Istenanya” kegyképét. Most egy másik, névtelenségben maradt festő ottani olajképére hívom fel a figyelmet, amely bejárattól balra rejtezik a félhomályban.
Megújul a Mária Oszlop és környezeteAz országos védelem alatt álló Mária Oszlop kora barokk stílusban, a XVIII. század elejéről származik. A díszes, faragott levelekkel borított karcsú oszlopon levő földgömbön álló Mária szobor erősen pusztult, ezért sürgős felújítása elkerülhetetlen.
Virágvasárnapi PassióHosszú évek hagyománya, hogy a sajtoskáli templomban Virágvasárnap az ünnepi szentmise keretében a kórus tagjai Krisztus kínszenvedésének és
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online