Négy település új jegyzője

2013. június 4. | Szerző: Sági Ferenc
Témakör: Közélet | Település: Csepreg, Lócs, Tormásliget
Négy település új jegyzője

Márciusi számunkban már közöltük, hogy dr. Erdősi László körjegyző bejelentette nyugdíjba vonulását. Módosné dr. Farkas Rita személyében új

jegyzője van a Csepregnek és a vele közös önkormányzati hivatalt működtető Lócsnak, Tormásligetnek és Tömördnek. Az új jegyzőnővel beszélgettünk terveiről.
- Mennyi ideje dolgozol Csepregben és mikortól lettél kinevezve a négy település jegyzőjének?
- 1999 áprilisa óta dolgozom Csepreg város - akkor még - polgármesteri hivatalában aljegyzőként, egy pici megszakítással. 2002-ben megszületett második gyermekünk, s két évig Gyesen voltam. Tehát 14 éve kerültem a kisvárosba, s azóta is Kőszegről járok be naponta. 2013. május 8 - i hatállyal neveztek ki a négy település jegyzőjévé.
- A helyben lakás nem merült fel Veled kapcsolatban?
- Kritikaként elhangzott már, hogy nem itt lakom. Viszont kívülről nézve könnyebb a hatósági ügyeket intézni, az objektív döntéseket meghozni. A birtokvédelem, az adózás általában nem pozitív dolog. Fontos, hogy mindenki teljesítse kötelességét, viszont aki rászorul, annál legyünk méltányosak.
- Mit jelent a négy település Neked, illetve az általad vezetett hivatalnak?
- Mindegyik településnek önálló önkormányzata, saját képviselő - testülete van, külön ülésekkel, melyeket mi készítünk elő, jegyzőkönyvezzük a három kisebb településen ugyanúgy, mint Csepregben. Én csak kicsiknek nevezem őket, megkülönböztetve a nagytól, s a kicsik a családban kedvesebbek. A testületi üléseken való jelenlét egyúttal minimum négy estét jelentenek havonta. A plusz feladatok főleg Csepregen adódnak, ahol elég sok a testületi ülés, pl. a gyakori jogszabályi változások követése miatt. Ezért is fontos az aljegyző beállítása, hogy a feladatokat meg lehessen osztani. Mindegyik településnek önálló a költségvetése, beszámoló készül, s mindegyik testület maga alkotja meg a rendeleteit. Sokszor más a kicsik szabályozási rendje, mint Csepregé, s így kétféle rendszert kell kialakítani. A hatósági ügyek a kicsiknél is külön jelentkeznek, akár a közfoglalkoztatást, akár a gyermekvédelmet vagy a szociális ügyeket tekintjük. Tehát a hivatal ugyanazokat a feladatokat látja el a három másik településen is, mint Csepregen. A kicsiknél kihelyezett ügyfélszolgálatot is tartunk heti egy-egy alkalommal két-két órában. Az egyik új kolléganőt kifejezetten a közös önkormányzati feladatok ellátására vettük fel. Ő látja el náluk az ügyfélszolgálatot, veszi át a kérelmeket, melyek főleg szociális jellegűek vagy az adózással kapcsolatosak.
- Milyen a négy településen az adózási morál?
- A három pici településen jobb, mint Csepregen. Náluk szinte mindenki tud mindent a másik emberről, így természetes személynek csak nagyon ritkán van adótartozása. Csepregen ez sajnos nem mindig érvényesül, így több esetben a végrehajtással, - mint eszközzel - is élnie kell a Hivatalnak. Csepregen - az új típusú feladatfinanszírozási rendszer bevezetése óta - megnőtt a helyi adóbevételek fontossága. Elérendő cél az, hogy a kivetett adók beszedésre is kerüljenek. Úgy gondolom, adót emelni Csepregen már nem lehet, legfeljebb az idegenforgalmi adót, melyet a vendégek fizetnek. Az adószerkezet átstrukturálására van lehetőség, hogy máshová kerüljenek a súlypontok. Ehhez viszont a testületnek kell meghoznia a döntéseket. Erre novemberben kerülhet sor, hiszen jelentősebb adóváltoztatásra mindig január elsejétől van lehetőség.
- Jelentős Csepregen az idegenforgalmi adó?
- Éves szinten 1 millió forint, viszont évről évre növekszik, a bevallási rend is pozitív irányba változott. A fontosságát az is erősíti, hogy minden beszedett forinthoz az állam + 1, 5 forintot hozzátesz. A kicsiknél nincsen idegenforgalmi adó bevezetve.
- Milyen fejlesztések várhatók a közeljövőben a kicsiknél és Csepregen?
- Nemrég készítettük el a hivatalban a közbiztonság növelését szolgáló fejlesztéssel kapcsolatos pályázatokat mind a három település bekamerázására. Ha nyernek a pályázatok, még az idén ezzel is megerősítésre kerül náluk a közbiztonság. Csepregen már a megvalósítás stádiumában vagyunk a Széchenyi tér bekamerázásával. Tormásligetnek folyamatban van az ivóvíz arzéntalanítási pályázata is. Ennek megvalósulása után Lócson és Iklanberényben is arzénmentes víz kerül a fogyasztókhoz. Tömördön nem kellett erre pályáznunk, ott a Vasivíz ZRt. ezt saját beruházásai közt megoldotta. Tormáson megoldásra vár a szennyvízelvezetés is, de sajnos nem kerültek bele abba az agglomerációs terültbe, amelyre pályázatot lehet benyújtani. Csepreg Városában az ivóvíz arzéntalanítási pályázat, illetve a szennyvíztisztító korszerűsítését célzó pályázat van folyamatban.
- Csepregen miben szeretne a hivatal előbbre lépni?
- Vannak régi adósságaink, amelyeket jó lenne mielőbb elrendezni, ilyen pl. a kerékpárút, valamint a körforgalom tulajdonviszonyainak rendezése. Ezek bonyolult ügyek, nem véletlenül húzódnak évek óta, és még sok idő kell a végleges megoldásukhoz. A napi feladatok ellátása mellett folyamatosan jönnek újabb problémák is, melyek megoldása nem mindig egyszerű feladat. Most pl. új feladatként jelentkezett a víziközmű vagyon - a törvény erejénél fogva - visszaszállása az önkormányzatok részére.
- Az elmúlt hetekben aláírásgyűjtés kezdődött, hogy a csepregi Egészségházban maradjon meg a vérvétel és a szakrendelések. Hogy áll ez a terület?
- Csepreg Város Önkormányzat Képviselő-testülete nem akarja a járóbeteg szakrendeléseket megszüntetni, minden megoldási lehetőséget megvizsgálnak. Ennek keretén belül arra kértek segítséget Szócska Miklós államtitkár úrtól, hogy az OEP magasabb finanszírozást adjon a kisebb településeken a járóbeteg szakellátást végző intézményeknek. Másrészt megkeresésre kerültek azon Vas és Győr-Moson-Sopron megyei települések polgármesterei, s rajtuk keresztül a testületek, amelyek lakói igénybe veszik e szolgáltatásokat. Pozitív visszajelzések vannak, s reméljük, a képviselő-testületek is megfelelően állnak e dologhoz, s a működési támogatás nyújtásával e szolgáltatásokat Csepreg Városa fenn tudja tartani.
- Csepregen örök téma az utak állapota. Várható e területen előrelépés?
- Az utak felújítását a város önerőből nem tudja megoldani. Sajnos évek óta nincs a belterületi önkormányzati utak felújítására pályázati támogatás. Idén is csak kátyúzást, illetve kisebb javításokat lehet megoldani a város költségvetéséből, s ezen munkálatok most kezdődtek el.
- Szociális téren várható-e változás?
- A szociális ügyeknél szeretném azokat az embereket is megtalálni, akik segélyre szorulnának, de szégyellnek kérni. Azt szoktam mondani a kollégáknak, hogy a balesetnél sem ahhoz kell odafutni, aki kiabál, hanem ahhoz, aki csendben van, hiszen nagy a valószínűsége, hogy először rajta kell segíteni. A szociális terület és a gyermekvédelem is csapatmunka, akkor lehet jól csinálni, ha 4-5 ember összedolgozik, s ezt a vonalat szeretném erősíteni. Ne csak az kerüljön a bizottság „szeme" elé, aki a kérelmet eddig is beadta, hanem a többi rászorultat is fel kell kutatni, s ebben nagyobb szerepet kell kapniuk a TGK Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársainak.
- A hivatal munkájában várható-e változás?
2013. január elsejével a közigazgatás törvényi átalakítása óta a Közös Önkormányzati Hivatalban jelenleg 18 köztisztviselő dolgozik, a Magyar Állam 22 főre ad feladattípusú finanszírozást. Azért nem merítjük ki a maximális létszámot, mert így sem Csepregnek, sem a kisebb településeknek nem kell hozzájárulniuk a Hivatal személyi és dologi kiadásaihoz. A feladattípusú finanszírozás alapja az, hogy azt az adott feladatra kell költeni. A Hivatal szervezeti felépítésében biztos lesz változás. Egy konkrétumot már most tudok mondani, mely szerint az adóhatósági munka erősítése érdekében szeretném kivenni ezt a tevékenységet a Pénzügyi Osztály feladatköréből, s az aljegyző közvetlen irányítása alá rendelni. Fontosnak tartom a Hivatal vezetésénél is a csapatmunkát, amelyet a jegyző, az aljegyző és a pénzügyi osztályvezető közösen végez, természetesen a polgármesterek irányításával. Munkánk során az ügyfelek ügyeinek elintézésére, a szakmaiságra, a törvényesség maximális betartására fogunk törekedni.
- Köszönöm a beszélgetést. Eredményes munkát, s ehhez sok kitartást és jó egészséget kívánok.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek