„Legyen ez a nap örömteli” – Játékos lánykérés és cukorágyú is volt a tompaládonyi falunapon

2016. szeptember 27.
Témakör: Közélet | Település: Tompaládony
„Legyen ez a nap örömteli” – Játékos lánykérés és cukorágyú is volt a tompaládonyi falunapon

„Legyen ez a nap örömteli, vidám, jókedvből, nevetésből ne legyen hiány.” – ezzel a mottóval vette kezdetét augusztus 13-án a közösségi nap Tompaládonyban.

A délelőtt folyamán a főzőverseny adott örömteli munkát a résztvevőknek, lelkesen készültek a finomabbnál finomabb ételek. A csábító illatok bejárták a faluház udvarát. Mellette focimérkőzések, ügyességi játékok várták a kilátogatókat. A délután ünnepélyes megnyitóval indult. Polgármesterünk köszöntőjében a közösségi munka kapcsán két fantasztikus ember nevét emelte ki, akik sajnos már nem lehettek velünk. Az egyik Szanyi Sándorné Ildi néni, a másik pedig Németh Zsuzsanna, az Őszirózsa Klub alapító tagja. Köszönetét és tiszteletét fejezte ki az önkormányzat nevében a két személy áldozatos munkájáért. Rengeteget tettek a falu életéért, rájuk mindig számíthattunk. Ők méltón megmutatták azt az utat, amit követnünk kell ahhoz, hogy egy csapat jól tudjon működni. Köszönjük!
A kulturális műsorok sorát a bői óvoda apróságai nyitották meg: kedves táncokkal, énekekkel érkeztek hozzánk. Köszönjük az óvónéniknek, a gyerekeknek, és persze a szüleiknek is, hogy a nyári szünet ellenére is összeszervezték a csoportot. A legszebb pillanatok egyike, amikor kisgyermekeket látunk szerepelni, ilyenkor kicsit mindannyiunk szíve megrezzen, és jó érzés járja át lelkünket. A következő fellépő Novák Elemér volt Nickről, ő ismert, örök slágerekkel szórakoztatott minket. Az operett után a színházi életbe nyerhettünk betekintést a Rába(P)ART Társulat előadásai által. Vidám népi komédiákat láthattunk tőlük, amelyek igazi, vérbeli falusi mindennapokat mutattak be. Az előadások záró fellépői a helyi fiatalok voltak. A Tompaládonyi Fiatalok Társulata megmutatta, hogy hogyan is szurkoltak a magyar csapatoknak, a magyar versenyzőknek akár az olimpián akár az Európa- bajnokságon. Betekintést nyerhettünk a legkisebbek által arra is, hogy hogyan is történik a lánykérés. A vacsora elfogyasztása előtt Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntötte a lakosságot. Kihangsúlyozta, hogy milyen meghatározó a települések életében az, amikor összejön a falu apraja nagyja és együtt ünnepel, s együtt tölt el egy kellemes délutánt. Az est folyamán sztárvendégünk a Balance Band volt, akik igazi bulit csináltak, idevarázsolták a mi kis falunkba is a Muzsika Tv-ből is ismert fergeteges hangulatot. Nagy sikert aratott gyermekeink körében a mentő-, tűzoltó- és rendőrautó bemutató. A másik kedvenc pedig a cukorágyú volt, ami a legváratlanabb pillanatban lőtte ki a finom édességeket. Sokan éltek a vérnyomás,- és vércukorszint ellenőrzés lehetőségével is, s tettek egy apró lépést egészségük megőrzése érdekében.
Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni a segítséget, a támogatást, amivel hozzájárultak a rendezvény megvalósulásához, legyen az szereplés, részvétel a főzésben, a főzőversenyen, a fociban, a játékokban vagy a háttérmunkákban. Köszönjük a különböző felajánlásokat, a tombolatárgyakat.
„Amit teszünk azt a lakóhelyünkért, családunkért, jövőnkért és gyermekeinkért tesszük. Fontos, hogy mindenki jól érezze magát lakóhelyén, és valójában sajátjának érezze azt."
H. H. R.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek