Gazda állás

Koloszár Elek emléktorna

2013. november 21. | Szerző: Haller Erzsébet
Témakör: Sport | Település: , Bük, Simaság
Koloszár Elek emléktorna

A névadó halálának huszadik évfordulóján került megrendezésre a labdarúgó emléktorna. Az Önkormányzat és a

Sportkör hathatós támogatása mellett, a fő szervezőmunkát Galavics Adrienn végezte, aki az Interneten toborozta a résztvevő csapatokat. Az ünnepélyes megnyitón a családtagok (felesége, Ica néni és gyermekei, Ági és Attila, valamint unokái) mellett ott voltak barátok, egykori tanítványok és sporttársak. Aki tehette eljött, kifejezve ezzel tiszteletét és szeretetét. Polgármester Úr a megnyitó beszédében méltatta az emléktorna névadóját, Koloszár Elek Tanár Urat, aki elsősorban szerető férj és családapa volt, mellette történelem-testnevelő szakos tanár, játékos, majd edző a helyi futballcsapatban. A foci, a sport meghatározó szerepet játszott az életében. De közéleti munkássága sem volt elhanyagolható! A megnyitó után a futball vette át a főszerepet. A négy U-15-ös csapat (Simaság, Bő, Bük, Lövő) mellett, öt felnőtt csapat is játszott a tornán.(Simaság I. és Simaság II, Sajtoskál, Iklanberény, Nagygeresd) Délutánig zajlottak a nemes küzdelmek. A torna végeztével a csapatok mindegyike emlékplakettet kapott. A felnőtt csapatok versenyében az első helyezést Nagygeresd szerezte meg, de a második és harmadik helyezettek is serleget vehettek át. A torna végeztével Koloszár Attila, a névadó fia köszönte meg mindenkinek a segítségét, aki részt vett az emléktorna szervezésében és lebonyolításában és azoknak is köszönetet mondott, akik részvételükkel tisztelték meg az eseményt.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek
Kiemelt cikkek a témában