Elköszönt a háziorvos

2017. november 6. | Szerző: Haller Erzsébet
Témakör: Önkormányzat | Település: Simaság
Elköszönt a háziorvos

Sajnos településünket is elérte egy országos szintű probléma. Háziorvosunk, dr. Nagy Gábor huszonkét évnyi szolgálat után elhagyta Simaság székhelyű, öt települést magába foglaló praxisát.

Kedves kis ünnepség keretében köszöntünk el háziorvosunktól. A búcsúztatáson részt vettek a körzet polgármesterei, Simaság község hajdan volt és regnáló polgármestere, a képviselő-testület tagjai, társszakmák képviselői, és néhány meghívott vendég. Wellner Emília negyedik osztályos tanuló megható verse után Molnár László simasági polgármester búcsúzott a doktor úrtól, ajándékcsomaggal. Háziorvosunk búcsúzó szavai sem voltak érzelmektől mentesek. Elmondta, hogy döntése nem egzisztenciális jellegű, inkább családi okok állnak a háttérben, azokra vezethető vissza. Tulajdonképpen csak visszatér oda, ahonnan hozzánk érkezett. Megköszönve doktor úr több évtizedes áldozatos munkáját, sok sikert kívánunk a továbbiakban, úgy a szakmai, mint magánéletében egyaránt.

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.