Légfegyveres találkozó a Zsirai lőtéren

2013. szeptember 27.
Témakör: Sport | Település: Zsira, Répcevis
Légfegyveres találkozó a Zsirai lőtéren

A Nimród Derringer fegyverszaküzlet és az Alpokalja Lövészegyesület szervezésében idén Zsira

lőterén került megrendezésre a Weihrauch kupa. Ezt a kupát minden évben más-más helyszínen rendezik meg, azért, hogy minél több embernek legyen lehetősége kipróbálni ezt az izgalmas és szórakoztató sportot. Olyanok is kipróbálhatták lő tudásukat, akik korábban ezt még nem tették meg versenyen, valamint a távolság miatt nem volt rá lehetőségük. Tavaly rendezték meg először a Weihrauch kupát Pátyon, Pest megyében.
A verseny augusztus 25-én 10 órakor vette kezdetét a Zsirai lőtéren, és a kora délutáni órákban ért véget, szerencsére az időjárás is csak ezután fordult rosszabbra. A versenyszámok a következőkből álltak: Field Target, Hunter Field Target, valamint sziluett kategória. A szervezők felállítottak egy egész nap használható élmény lövészpályát is ahol bárki, versenyen kívül kipróbálhatta az ügyességét teljesen ingyen. Az ország különböző pontjairól érkeztek nevezők a versenyre. A résztvevők, illetve a különböző kategóriák első öt helyezettjei között díjazás is volt, köszönhetően a támogatóknak. A fődíj egy Weihrauch HW97K légpuska volt, ami a verseny végén került kisorsolásra. Ezen kívül az angol Sportsmatch, a cseh JSB Diabolo és az amerikai Crosman cég is ajánlott fel díjakat. Minden nevező emléklapot, minden kategória első három helyezettje érmet és oklevelet kapott. Ezen kívül tombolasorsolással sok-sok ajándék közül választhattak a szerencsések.
Mi a Field Target és a Hunter Field Target?
A Field Target egy precíziós lövészeti sport, amelyet légpuskával lőnek. Erdős-mezős területekre kirakott fém állatfigurákat kell meglőni 7-50 m közti távolságokon. A célok csak akkor dőlnek el, hogyha a közepükön lévő 1,5-4 centi átmérőjű lyukakba beletalál a versenyző. A sikeres találathoz meg kell tudni becsülni a távolságot, beállítani a távcsövet a röppálya megfelelő pontjához, és persze még meg is kell tudni lőni a célt. Érdekes, változatos sport, ahol a lövést a terep adottságai, a szél, eső is nehezítik.
A Hunter Field Target pedig az előbbinek egy speciális változata, ami szerényebb felszereléssel is jól űzhető. A legnagyobb céltávolság itt 40 m, és különféle korlátozások vannak a fegyverre és a távcsőre, hogy nagyobb szerepet kaphassanak a lövész képességei.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában