Nyárbúcsúztató Nemesládonyban

2019. október 11. | Szerző: Pietrowskiné Végh Andrea
Témakör: Közélet | Település: Nemesládony
Nyárbúcsúztató Nemesládonyban

A képviselő-testület augusztus 24–én nyárbúcsúztató rendezvényre hívta a falu lakóit. A programok a faluháznál kezdődtek 9 órakor.

Az résztvevők kerékpárral érkeztek, mert tudvalevő volt, hogy biciklis túrával indul a nap, ahol a kicsik és nagyok egyaránt tekertek. A rövidnek nem mondható túra, vidám hangulatban telt, éppen délre tértünk vissza. Az ebédet a rendezvénytéren fogyaszthattuk el, ami egy ízletes vadpörkölt volt. Ez után egy előadást tekinthettek meg az érdeklődők, mely a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár jóvoltából valósult meg, az előadók pedig a Harisnyás Pippik voltak. A művésznők a gyerekeket aktívan bevonták a műsorba, a képzelet szárnyán elrepítették őket, távoli országokba. Miután landolt a gép a nemesládonyi közösségi tér színpadára, a gyerekeket kézműves foglalkozás várta, ahol a nyárbúcsúztató alkalmából zászlót készítettek. Lelkesen részt vettek a kreatív foglalkozáson. Majd következett a kerékpáros ügyességi verseny a gyerkőcök részére. A több fordulós vetélkedőn szinte minden gyerek kipróbálta tudását és elmondhatom, hogy a nemesládonyi fiatalság jól megtanult biciklizni! Az est jó hangulatú szalonnasütéssel zárult. Köszönjük minden segítőnek, hogy szebbé varázsolták a vakáció utolsó napjait a gyerekek számára.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek
Kiemelt cikkek a témában