Nemesládony ünnepe

2011. augusztus 12. | Szerző: Bse
Témakör: Kultúra | Település: Nemesládony

Perzselõ hõség fogadta a 14. Nemesládonyi Falunap vendégeit július 9-én, a település búcsújának elõnapján. De ez nem tántorította el az érdeklõdõket, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Bokor Endréné polgármesterasszony köszöntötte a falu lakóit, hazatérõ vendégeiket, a környezõ települések polgármestereit, képviselõit, lakóit. Hangsúlyozta, hogy szükség van ezekre az ünnepekre, a megállásra, pihenésre, a közösség formálására, hogy a hétköznapok is zökkenõmentesek legyenek. A délután során nemcsak az idõjárás biztosította a forróságot, hanem a fellépõ mûvészek is perzselõ hangulatról gondoskodtak. A Pacsirták együttes lányai dalaikkal, sziporkázó jókedvükkel megalapozták a vidám hangulatot. Aztán a televízióból ismert Mercy együttes fokozta a nótás kedvét a résztvevõknek. Kaczor Feri mûsorára pedig a környezõ településekrõl is sokan kíváncsiak voltak. A fellépõk sorát a Sajtoskáli Asszonyok zárták, akik a 60-as, 70-es évek slágereivel, valamint operett mûsorukkal egyaránt dalra, tapsra fakasztották, sõt táncra is perdítették a lelkes közönséget. A vendéglátásról a képviselõ-testület tagjai gondoskodtak, finom pörkölttel kínálták a vendégeket. A tombolahúzás is sokaknak hozott szerencsét. Az esti búcsú-falunapi bálban pedig hajnalig mulatott a falu apraja és nagyja.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek