Gazda állás

A csendes várakozás kezdetén

2016. december 9. | Szerző: Bse, bserika
Témakör: Közélet | Település: Nemesládony
A csendes várakozás kezdetén

Nemesládonyban advent első vasárnapjának délutánján gyűltek össze a falu lakói a közösségi téren, hogy ünnepélyes keretek között lobbantsák fel a falu nagy adventi koszorúján az első gyertya lángját.

Németh László polgármester úr köszöntötte meleg szavakkal a megjelenteket és kérte, hogy az elkövetkezendő várakozási időszak a béke, az egymásra odafigyelés, az egymás iránti szeretet, megbecsülés időszaka legyen az emberek számára. Pécsinger Éva evangélikus lelkészasszony a kisded Jézusra való várakozás legszentebb pillanatainak a fontosságát emelte ki. Szabó Miklós plébános úr a csend fontosságára hívta fel az ünneplők figyelmét, hiszen ennek a várakozással teli időszaknak nagyon fontos eleme a rohanás, a hangos vigadozás helyett az elcsendesedés, a békesség, a nyugalom.
Az ünnepi gondolatok után plébános úr gyújtotta meg az első gyertyát, majd közös imát mondtak az egybegyűltek. A gyerekekés fiatalok meghitt műsorral, adventet köszöntő versekkel szereztek örömteli perceket a megjelenteknek. A szeretetvendégségen a képviselő-testület tagjai forralt borral, teával és süteménnyel látták vendégül a hagyományokhoz hűen a nemesládonyiakat.

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek
Kiemelt cikkek a témában