Rusti élményút, csokikóstolóval.

2015. október 27.
Témakör: Közélet | Település: Nagygeresd
Rusti élményút, csokikóstolóval.

Nagygeresd Község Önkormányzata immár kilencedik alkalommal hívta közös kirándulásra a falu lakóit.

A nagy érdeklődés az idei évben sem maradt el, hiszen pár nap alatt megtöltötték a jelentkezők a kirándulóbuszt.
Az eddigiektől eltérően, most nem szoros programokon vettünk részt, inkább természetközeli élmények gyűjtése volt a cél.
Az egész napos programhoz, Sopronban a Harrer Csokoládéműhely bemutató termében turbóztuk fel az energiáinkat. Pezsgőbe helyezett trüffelgolyóval várták csoportunkat. Különleges csokikat kóstolhattunk, forrócsokit ihattunk, és a csokiszökőkút csábításának sem tudtunk ellenállni.
Közben megismerkedtünk a gyártási folyamatokkal. Üvegfalon keresztül nyomon követhettük a csokoládékészítők munkáját. Édes szájízzel folytattuk utunkat Fertőrákosra.
A kikötőben sétahajóra szálltunk és áthajóztunk Mörbischre, a víziszinpad melletti kikötőbe.
Onnan dotto-val indultunk Rustra. Az út során a híres szőlőültetvények, és a Fertő tó egyedülálló panorámája tárult a szemünk elé. Érkezésünk után az Am Greiner Hotel éttermében ebédeltünk, majd egyéni városnézésre indultunk.
Magyar nyelvű ismertető segítségével tájékozódhattunk a városban.
Rust a legismertebb bortermelőhely Burgenlandban, és egyben a gólyák városa is.
Az óváros összes kéményén fészek található, és a város címerállata is ez a nemes madár, mely egyébként különleges védelmet élvez e vidéken.
Rengeteg magyar történelmi emlék látható a városfal ölelésében.
Magyar tervező, orgonaépítő, festő, könyvtáralapító munkái díszítik e parányi város műemlékeit.
Főterének díszkútján, a magyar királyi korona mása látható kovácsoltvasból.
Sétánk során hangulatos vendéglőkre és borozókra lelhettünk az óváros XVI. századi házainak szinte mindegyikében. Nemzetközi Borakadémia is működik a helyszínen.
Barangolásunk után a Drescher kikötőből induló hajóval, - melyet végig sirályok kísértek,- visszatértünk Fertőrákosra.
Folytattuk utunkat Sarród felé, ahol a település határában, a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén található Lászlómajorba látogattunk.
Az Esterházyak egykori gazdasági központja napjainkban, mint látogatóközpont és bemutató majorság várja a kirándulókat. Kiállító termeiben a tájra egykor jellemző hagyományos gazdálkodási formákat, az állattenyésztéshez kapcsolódó és mára már elfeledett régi magyar mesterségeket ismerhetjük meg képi- és tárgyi emlékekkel gazdagon kiegészítve.
A terület hátulsó részén kapott helyet a régi magyar háziállatfajtákat bemutató karámsor.
Itt olyan ismert és kevésbé ismert, a korabeli parasztgazdaságok udvarán élt jószágokat láthatunk, mint a magyar szürke szarvasmarha, a házi bivaly, a racka juh, a cikta juh, a tejelő cigája, a mangalica és a magyar baromfifajták egyedei.
Programunk végén, szürkemarhából és bivalyból készült szalámit kínáltak megvásárlásra az ínyenceknek.
Kirándulásunk utolsó állomása idén is Csornán volt, a Sárkány étterem.
Vacsoránkat, - szinte már hazajáró vendégként,- jóízűen fogyasztottuk el a gyors felszolgálást követően.
A kitűnő zenét hallva, csoportunk szinte valamennyi tagja táncra perdült.
Éjszakába nyúló vidám mulatozás vette kezdetét. Hajnali három óra körül tértünk nyugovóra.
Ismét egy élményekben gazdag napot tölthettünk együtt önkormányzatunk támogatásával.

Németh Lajosné

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek