Termál körtúra a határon át – őszi kerékpártúra a BBKTE szervezésében

2019. október 10. | Szerző: yde
Témakör: Sport | Település: Bük, Gyalóka, Zsira
Termál körtúra a határon át – őszi kerékpártúra a BBKTE szervezésében

Szeptember 21-én több, mint félszáz résztvevő pattant nyeregbe és tekerte végig a „Kerékpárral 7 határon át” programsorozat büki kerékpártúráját.

A kellemes, nyári meleget idéző napsütésben 57-en vágtak neki az összesen 57 kilométeres túrának. A szervezők két távot határoztak meg: az alapútvonal a Bükfürdőt és Locsmándot, azaz Lutzmannsburgot összekötő kiépített kerékpárút volt, a hosszabb táv pedig további-emelkedőkkel nehezített- 16 kilométert jelentett.
A résztvevők a bükfürdői Tourinfo iroda előtti téren gyülekeztek, majd a regisztráció és egy rövid tájékoztatást követően indultak útnak kerékpáros túravezetők közreműködésével. A szép számú csoport Szakonyon és Gyalókán átkerekezve érte el Zsirát, ahol a Vasfüggöny emlékhely mellett lépték át a napjainkban már csak szimbolikus osztrák- magyar határt.
Az első pihenőpont Locsmándon (Lutzmannsburg) volt, ahol az Apfelhof Rohrer Panzióhoz tartozó egykori gyümölcsraktár helyén kialakított kóstolóhelyen, gyümölcslevekkel és szendvicsekkel segítették az energiapótlást, amire a következő pont eléréséhez szükség is volt. A szőlőskertek és gyümölcsösök között húzódó szakasz a locsmándi kilátóteraszhoz vezetett, ahonnét gyönyörű panoráma nyílt az egész környékre.
A településre leérve, a hosszabb távra vállalkozók Kroatisch Minihof (Malomháza) felé vették az irányt, páran pedig a második pihenőponthoz tekertek vissza Zsirára.
Lutzmannsburtól Minihof-ig részben erdőkön át, részben pedig szántóföldek között vezetett az út, majd a település főutcáján végig tekerve Nikitschre (Fülesre) érkezett a csapat. Innét egy ún. Güterweg, azaz mezei út vezetett vissza Und irányába. A zsirai Piros Ház étterem volt a befutó helye - ahol bőséges mennyiségű, frissensült langallóval és hideg frissítőkkel várták a túra résztvevőit.
A végállomás Bükfürdő volt, ahová már mindenki a saját tempójában érkezett be.
A program az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület szervezésében.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.