Egyházasfalu

Egyházasfalu hírei

2015. december 14. | Közélet
Egyházasfalu novemberi örömei

Évente megismétlődő, kedves programja Önkormányzatunknak, hogy köszöntő ünnepséget szervez a falu idős lakosai számára, amely idén november 13-án, a csodásan felújított, kedvelt vendéglátóhelyen került megrendezésre.

2015. október 13. | Vallás
Az áhítat dallamai Egyházasfaluban

Községünk Szent György templomában, szeptember 6-án, vasárnap délután 13 órai kezdettel került sor immár 14. alkalommal a Boldogságos Szent Szűz fatimai jelenésének tiszteletére szervezett hagyományos kórustalálkozóra, Szabó Miklós plébános úr körültekintő gondossággal előkészített és lefolytatott, példaértékű rendezésében.

2015. augusztus 31. | Közélet
A rákos betegekért futottak

Már hagyomány Egyházasfaluban a rákos betegekért futás. Nagy érdeklődés övezi a rendezvényt. Külön öröm, hogy az a falubelink is végig futotta a távot, akinek betegsége okán elindult ez a figyelemfelhívó program. A község összetartó erejét jelzi továbbá, hogy nemcsak a futáson vettek részt kétszázan, de batyusbálon is együtt mulatott a község apraja nagyja. Sándor József polgármester

2015. augusztus 18. | Közélet

Éppen fél évtizede, -idén július 4-én-, hogy községünkben évente megrendezésre kerül a Falufejlesztő Egyesület s az Önkormányzat szervezésében a nyárköszöntő batyus bál. Itt a vendégek egyúttal vendéglátók is, a mindig örömmel várt, nagysikerű esemény szlogenjéhez híven: „Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek.”

2015. július 16. | Közélet

Május utolsó szombatján vidám este keretében került sor a falu Platán téren felállított májusfájának humorban bővelkedő, zenés kitáncolására. A hagyományos esemény különleges színfoltja volt a Falufejlesztő Egyesület,

2015. július 14. | Önkormányzat

Tavalyi munkánk gyümölcse beérett idén, a várva várt engedélyt megkaptuk az örökség védelemtől.

2015. április 17. | Kultúra
Közösen szavaltak Egyházasfaluban

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala felkérésére 2015.03.15-én együtt elszavaltuk Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét.

2015. április 14. | Vallás
KERÜLETI HITTANVERSENY

Nagyböjt harmadik hétvégéjén az idei tanévben ismét az iváni általános iskola adott otthont a kerületi hittanversenynek, melyen Bő, Bük, Csepreg, Egyházasfalu,

2015. április 7. | Beharangozó
Beköszöntő

2015 az évfordulók éve : idén ünnepli 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfordulója a Föld napja világmozgalomnak.

2015. január 26. | Közélet
Eseménydús hetek Egyházasfaluban

Felújították Egyházasfaluban a Mária szobrot, Major Miklós nagylelkű adományából volt lehetőség a restaurálására. A megszépült

2015. január 8. | Közélet
Jó hangulatú mulatság volt

Az idei nyugdíjas nap is jól sikerült hisz 110 idős fogadta el meghívásunkat. Idén is

2014. december 19. | Iskola
Mesehét a Simonyi Károly Általános Iskolában

Október hónap a mesékről, csodákról és nem utolsósorban a gyerekekről szólt. Nem volt ez másképp Egyházasfaluban sem,

2014. december 4. | Életmód
Egészséges táplálkozás - egészséges társadalom, avagy mi várható a januártól bevezetésre kerülő közétkeztetési reformtól?

2015. január 1-jén lép hatályba a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról, mely a közétkeztetésben eddig csak ajánlásként szerepelt.

2014. október 16. | Közélet
Finomat főztek Egyháziban

Nagyon jó hangulatú falunap sikeredett várakozáson felüli látogatottság mellett. Pénteken kezdődött

2014. október 15. | Rendőrségi hírek
Focimeccsen alakult ki a vita

Véleményezte a játékvezető döntését, majd tettleg bántalmazta.

2014. szeptember 1. | Egyéb
Polgármesteri értékelés Egyházasfalu

Megalakult a falufejlesztő egyesület is…

2014. augusztus 18. | Sport

Már negyedik alkalommal rendeztük meg a „Falufutás a rákos betegekért” programot. Nagy sikert könyvelhetünk el, mivel

2014. augusztus 14. | Közélet
Batyus bál.

2014. június 18. | Vallás

Május harmadik vasárnapján a rossz idő ellenére, nagyon szép ünnepre gyűltek össze Egyházasfaluban.

2014. június 10. | Gazdaság
Gyarapodik a falu

Az Egyházasfalui Önkormányzat 17 888 920 Ft-ot nyert az önkormányzat épületének és az egészségháznak felújítására.

2014. április 23. | Közélet
Nyuszi váró tavaszi dekorációk

Egyházasfaluban vidám tavaszi figurák és tojásfák színesítik a köztereket. A gondosan elkészített díszek a község több pontján is megtekinthetők.

2014. április 8. | Új megjelenés
Megjelent a Répcevidék áprilisi száma

Kellemes időtöltést kívánunk!

2014. március 17. | Egyéb
Asztalos műhely gyulladt ki Egyháziban

A GYMSMKI műveletirányításból 2014.03.16. 20:04 48 másodperckor kaptuk a jelzést, hogy Egyházasfalu Fő u. 64.

2014. január 30. | Egyéb
Metőc parti randalírozók

Nem kis meglepetést okoztak az Egyházasfalun is keresztülfolyó Metőc patak nem mindennapi lakói.

2014. január 3. | Közélet
Új közösségi tér Egyháziban

Egyházasfaluban már készül az új közösségi tér, ami kora tavasztól késő őszig adja a faluban lévő rendezvények helyszínét

2013. december 17. | Közélet
Nyugdíjas nap Egyházasfaluban

November 15-én tartották meg a már hagyománnyá vált nyugdíjas napot Egyházasfaluban. Az önkormányzat által

2013. december 16. | Közélet
Adventi vásár

A hónap utolsó vasárnapján adventi vásárt tartottak Egyházasfaluban.

2013. december 10. | Oktatás

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik adójuk 1%-át felajánlva

2013. december 3. | Beharangozó
Megjelent a Répcevidék decemberi száma

Kellemes időtöltést kívánunk! Klikk a mellékletre!

2013. október 18. | Vallás
125 éves templom Egyháziban

Egyházasfalunak két temploma van: a Szent György templom és az egyhajós, egytornyos