Mindhalálig mazsorett

2018. május 28.
Témakör: Közélet | Település: Bük, Csepreg
Mindhalálig mazsorett

A csepregi mazsorettek történetében másodszor nyílt lehetőség arra, hogy a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetséggel közösen egy Országos fesztivál vegye kezdetét április 7-én a Büki Sportcsarnokban.

Két évvel ezelőtti versenyhez hasonlóan itt is mindhárom csoportunk részt vett a megmérettetésen. Kisvirág csoportunk a legkisebbek, I. korcsoportban EZÜST díszoklevéllel gazdagodtak.
Rózsaszirom csoportunk II. korcsoportban show kategóriában EZÜST, pom - pom kategóriában KIEMELT ARANY díszoklevelet érdemelt.
Csillagfény csoportunk felnőtt korcsoportban show és pom - pom kategóriában egyaránt KIEMELT ARANY díszoklevelet vehetett át. Nagy örömmel és büszkeséggel vettem át Végh Adrienntől a felnőttek között legjobbnak járó tamburmajordíjat, immáron negyedszer.
A fesztiválról összesen 7 városból érkeztek csoportok: Sárvár, Kiskunfélegyháza, Zsadány, Budapest, Törökbálint, Debrecen és Csepreg. A korcsoportok Közötti szünetekben tombola sorsolásra került sor, a fesztivál alatt pedig a SZIA kuckóban kézműves foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők.
Dr. Tóthné Rozsályi Judit, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség alelnöke, a zsűri elnöke szerint valamennyi korosztály összes csoportja remekül teljesített, szép koreográfiákat láthattak a kedves nézők. Külön kiemelte a kisebb mazsorettek kiemelkedő munkáját és eredményeit, mert szerinte: „Bennük van a jövő."
Június 10-én Kapuváron veszünk részt egy hasonló országos fesztiválon, amire már lázasan gyakorlunk, hogy onnan is szép eredményekkel térhessünk haza.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki minden támogatónak, cégnek egyaránt, akik nagylelkű felajánlásaikkal lehetővé tették, hogy idén is sikert arasson a Mazsorett fesztivál Bükön. Természetesen a szülőknek is hálásak vagyunk, hogy mindenben mellettünk vannak, és a verseny megszervezésében is hatalmas segítséget nyújtottak, Reseterics- Boros Evelinnek, a csepregi mazsorettek művészeti vezetőjének. Köszönjük Csepreg Város Fúvószenekarának a közreműködést, nekik köszönhetően ismét élő zenére tudtunk felvonulni a fesztivál kezdetén. Köszönjük a Mosoly Tánccsoport közreműködését, jelenlétükkel, táncukkal pörgő zenéikkel fantasztikus hangulatot varázsoltak a csarnokba.
Egy idézettel zárnám a beszámolót: „A jó táncost a szíve teszi, nem a betanult lépések."
Szabó Eszter

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában