Naptár

Megyeváltás a 2011/2012. évi sakkbajnokságban

2011. szeptember 7. | Szerző: Sági Ferenc
Témakör: Sport | Település: Csepreg

Megkezdõdtek a Sakk Nemzeti Bajnokság és a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság versenyei. A nyáron a Csepregi SE Sakkszakosztálya úgy döntött, hogy õsztõl megyét vált a bajnokságban. A büki sakkozók után a csepregieknek is elegük lett abból, hogy a Vas Megyei Sakk Csapatbajnokság I. osztályában minden a Haladás kedve szerint történik. Évek óta az NB-s csapatok fordulói között rendezték a megyei I. osztály mérkõzéseit. Egyúttal lehetõvé tették, hogy az NB-s játékosok – kettõs igazolással – a megyei csapatokban is szerepelhessenek. Így eleve a Haladás három utánpótlás együttese lépéselõnyben volt a többi csapattal szemben. Ha egy vidéki csapat Haladás-játékost „vásárolt” az elsõ táblá(k)ra, tapasztalhatta, hogy nem vérre megy a játék az igazi klubtársak között. Emiatt a Büki TK csapata már a múlt évben a megyei II. osztályt választotta. A Csepregi SE – az NB alsószölnökiekkel együttmûködve – a múlt évben még a vasi I. osztályban szerepelt, s alig maradt le a dobogóról. A nyáron viszont úgy döntöttek, hogy nem kívánnak idegen tollakkal ékeskedni. A tehetséges fiatalokat építik be a helyi és a környékbeli versenyzõk közé. A kõszegi sakkozókkal kooperálva õsszel a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Bajnokság I. osztályába neveztek be. Az elsõ mérkõzésre október 2-án került sor. Az újonc CSSE 5 : 5-ös döntetlent játszott a tavalyi bajnok, a Kapuvár – Fertõszentmiklós csapattal. Gyõzött: Zámodics Péter, Soproni Kornél és Jávor Dénes. Döntetlent ért el: Farkas Attila, Farkas István, Tompa Ádám és Zámodics Mária. Csepregi SE Sakkszakosztálya csütörtökönként 18.30 órakor tartja az edzéseit a Petõfi Sándor Mûvelõdési-, Sportház és Könyvtárban. Várják a környék sakkbarátait is.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek