Már az Alkotmány utcában dolgoznak a munkagépek

2017. október 24. | Szerző: Horváth Zoltán
Témakör: Önkormányzat | Település: Csepreg
Már az Alkotmány utcában dolgoznak a munkagépek

Csepreg – Tovább folytatódnak a városban a nagyszabású út- és járdafelújítások. A lakosok nagy örömére több helyütt már az új aszfaltot használhatják, jelenleg az Alkotmány utcában folynak munkálatok.

A tudatos döntéshozatalnak köszönhetően a tavalyi évben már elkészült a Csokonai és a Szombathelyi utca, idén augusztusban pedig a megújult Fehér utcát vehették birtokba a helyiek. Vlasich Krisztiánnak, Csepreg város polgármesterének a szavait tettek követték, hiszen ígéretéhez híven az út- és járdafelújítási program következő, nagyszabású helyszínén is megjelentek a munkagépek. A most induló folyamat során még az idén megújulhat a csapadékvíz-elvezetés és az útburkolat mind az Alkotmány, mind pedig a Zrínyi utcában. Ehhez a kivitelezési szakaszhoz csatlakozik még a Bognár Ignác utca híd utáni része, ahol szintén új esővíz-elvezetési rendszert alakítanak ki.
- Az Alkotmány utcában már végeztek a helyszíni felméréssel, az útpadka nyesését követően elkezdődhetett az árkok kitisztítása - nyilatkozta a polgármester. - Hamarosan pedig a meglévő átereszek bontásával folytatódik a munka. A kitermelt anyagok elszállítását követen a szakemberek beépítik az átereszeket. Az utca teljes hosszában, 632 méteren újítják fel a csapadékvízrendszert. Annak érdekében, hogy az új aszfaltburkolatot a földmunkagépek feleslegesen ne terheljék, csak ezután kerül sor az utca aszfaltozására. A kedvező vízelvezetés érdekében oldaleséssel terítik majd le a kopóréteget.
A Zrínyi és a Bognár Ignác utcában- a tervek szerint - 1289 méter és 596 méter hosszan hozzák rendbe az árkokat, mely során az árok egy sor betonlapot is kap majd. Örömteli hír, hogy a fejlesztésekhez jövő tavasszal várhatóan a Taksony utca, Taksony köz is becsatlakozik, hiszen itt is csapadékvíz-elvezető rendszer és új út is épülhet majd.
A polgármester kiemelte, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében több mint 153 millió forintos támogatást nyert el a város, ebből a forrásból valósulhatnak meg a csapadékvíz-hálózat rekonstrukciós munkái. A 2016. év végén kapott 150 millió forintos belügyminisztériumi, központi forrás pedig lehetővé teszi, hogy új burkolatot is kapjanak Csepreg utcái. A polgármester köszönetét fejezte ki a hivatal munkatársainak és mindazoknak a döntéshozóknak, főként Ágh Péter országgyűlési képviselőnek, akik segítették abban, hogy megvalósulhassanak az elképzelt fejlesztési tervei.

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában