A zene útján 50 éve

2019. augusztus 1.
Témakör: Oktatás | Település: Csepreg, Bük
A zene útján 50 éve

1968-ban indult el Csepregen szervezett formában a zeneoktatás, amelyet a zenetanulás utáni vágy hívott életre.

Száz évvel korábbra nyúlik vissza a zeneoktatás története, hiszen településünkön régóta működött fúvószenekar, dalárda. Sokan tanultak zenét magánúton, Szombathelyre vagy Kőszegre jártak. 1968-ra született meg a döntés az akkori nagyközségi tanács beleegyezésével, a csepregi állami zeneoktatás elindításáról. 1968-ban még nem önálló zeneiskolaként működött, hanem a kőszegi zeneiskola kihelyezett tagozataként, majd fiókiskolává nőtte ki magát. 30 évvel ezelőtt, 1989-ben a bükiek is csatlakoztak a zeneoktatáshoz, majd Bőben, Szakonyban és Simaságon is működött tagiskolánk 2005-ig. 1977-ben kapott az iskola önálló épületet a Széchenyi közben, addig a művelődési házban folyt a hangszeres oktatás, szolfézsóráknak az általános iskola adott helyet. Először még csak hegedűt, zongorát lehetett tanulni. Később, a hetvenes években a fa- és rézfúvós oktatás is elindult. 1991-ben a kőszegi zeneiskolától leválva, önálló intézménnyé vált a Csepregi Zeneiskola, majd 1993-ban a csepregi születésű tenorénekes, karigazgató, zeneszerző Bognár Ignác nevét vette fel intézményünk. 2007-ig viselte ezt a nevet, majd az intézmények átszervezésével, az általános iskolával és az óvodával összevonták a zeneiskolát, és így a mai napig intézményegységként működik, a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI részeként. Az 50 év alatt közel negyven olyan diák végzett a csepregi zeneiskolában, aki a zenei pályát választotta hivatásként. 2018-19-es jubileumi tanévet hangversenysorozattal, jubileumi évkönyv kiadásával, fotókiállítással, és egy ünnepi gálával ünnepeltük. A hangversenysorozat tanári hangversennyel kezdődött februárban, majd márciusban Sárváry László műveiből álló koncerttel folytatódott az ünneplés. Áprilisban a jubileumi évkönyv bemutatása Babos András önálló koncertjének keretében történt. - Az 50 év 50 emlékét, zeneiskola történetét, mindennapjait, ünnepeit, képekkel illusztrálva mutatja be kiadvány. Emellett növendékek vallanak emlékeikről, akik az elmúlt ötven év alatt zenei pályán folytatták karrierjüket. Bemutatjuk egy fényképes összeállítással az elmúlt 10 év történéseit, hogyan kapcsolódunk újításainkkal régi hagyományainkhoz. A mostani tanárok bemutatják, tanszakaikat, kiemelkedőbb növendékeiket, szülők vallanak a zeneiskola értékeiről, illetve Csepreg Város Fúvószenekarával való kapcsolatukról. Áprilistól kapható az általános iskola gazdasági irodájában, illetve a zeneiskolában. Május 12-én, a gálán a köszöntők után, volt és jelenlegi tanítványok műsorát hallhatta az ünneplő közönség, valamint a művelődési ház aulájában fotókiállítást tekinthettek meg. A koncertek állandó közreműködője volt Csepreg Város Fúvószenekara, akiknek 46 tagjából 40 a csepregi zeneiskola növendéke volt, vagy ma is az iskola tanulója. A jubileumi tanév júniusában még egy három napos salzburgi kirándulás is vár a csepregi és büki tagiskola növendékeire, szüleikre, tanáraira.

Krizmanich Edina

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek