Biztonságban a strandokon is

2018. június 19. | Szerző: yde
Témakör: Közélet | Település: Bük
Biztonságban a strandokon is

Immár második alkalommal a nyár veszélyeire figyelmeztet a Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság: a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumban hívták fel a figyelmet az egyenruhások arra, hogy a strandszezonban sem árt az óvatosság.

A rendőrségi kampány célja a bűn- és baleset megelőzés. Némethné dr. Zsigó Zita alezredes, a megyei Bűnmegelőzési Alosztály vezetője a nyári szünetre adott jó tanácsokat. Csak a legszükségesebbet vigyük magunkkal a strandra, a parkoló autóban ne hagyjunk értéket, illetve gondoskodjunk az otthonunk biztonságáról. Továbbá beszéljük meg gyermekeinkkel, kiben bízhatnak, kit hívhatnak fel baj esetén, valamint a neten való kommunikációra. Jó ha tudják, a legfiatalabbak is: bármikor segítséget kérhetnek a 107 és 112 segélyhívó számokon. László Péter alezredes, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője a fokozott kerékpár,- motoros közlekedésre hívta fel a figyelmet. Kérte a közlekedés alapvető szabályainak betartását, megfelelő védő felszerelés ellenőrzését, viseletét, illetve a gépkocsivezetők türelmesebb részvételét az utakon. Boros Attila a Büki Gyógyfürdő Zrt. igazgatója fontosnak tartja a vendégek biztonságát, minden megtesznek ennek érdekében. Kiemelte, hogy Bükfürdőn kifejezetten magas a biztonság. Megköszönte a rendőrség fokozott járőrözését, a kerékpáros rendőrök jelenlétét. A büki fürdőn a strandolók több nyelvű szórólapokat kaptak, azokon hívták fel a figyelmüket, hogy vigyázzanak értékeikre.

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek
Kiemelt cikkek a témában