Jótékonysági fürdőbál – Tánccal, zenével, díjátadóval

2018. március 19. | Szerző: yde
Témakör: Bál | Település: Bük
Jótékonysági fürdőbál – Tánccal, zenével, díjátadóval

Az idei volt a 25. Büki Fürdőbál a Büki Gyógyfürdő Zrt. szervezésében. Idén a Greenfield Hotel Golf & Spa****superior különtermébe várták a bálozókat.

A megnyitón a fürdő vezérigazgatója, Boros László Attila összefoglalta a 2017-es év legfontosabb történéseit és elmondta, hogy az egy évvel ezelőtt elhangzott ígéreteknek megfelelően a hangsúlyt a fürdő működésének ésszerűsítésére és a jövőbeli fejlesztések előkészítésére helyezték. A köszöntője után adta át Németh Violetta képviselő asszony és Pálffy Tamás TDM-menedzser a Bükfürdő Turizmusáért-díjat, amelyet hetedik alkalommal ítéltek oda az arra érdemes személynek. A díjazott idén Pup Vilmos, a Büki Gyógyfürdő Zrt. nyugalmazott műszaki igazgatója, aki munkásságával hozzájárult Bük, Bükfürdő turizmusának fellendítéséhez.
A már 48 éves múlttal rendelkező Savaria Tánccsoport latin-amerikai táncokból összeállított egyvelege szórakoztatta a vendégeket a vacsora előtt, aztán az Acoustic Planet gondoskodott a jó hangulatról. A zenekar tavaly több utcazenei megmérettetésen is sikeresen szerepelt, idén pedig lehetőséget kaptak egy olaszországi bemutatkozásra. A vacsora után Wolf Kati adott műsort, majd éjfélkor volt a tombolasorsolás. A Büki Gyógyfürdő Zrt. a tombolaárusításból befolyt összeget jótékony célra ajánlotta fel: a rendezvényt követően az Együtt Ábel Egészségéért Alapítványnak adományozza, segítve ezzel a hétéves büki kisfiút, Pukler Ábelt és családját.

Fotó: Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek