Határon innen és határon túl

2018. május 9.
Témakör: Iskola | Település: Bük
Határon innen és határon túl

A büki szakközépiskola sikeresen szerepelt a „Határtalanul” című pályázaton. Szakiskolás társaimmal a Felvidék magyarlakta területeit látogattuk meg osztálykirándulás keretében 2017 októberében.

Személyes tapasztalatokat szerezhettünk a külhoni magyarság kulturális, építészeti és természeti örökségéről. Mintegy 1000 km-t tettünk meg, hogy megismerjük Szlovákia magyarságához kötődő nevezetességeit, emlékeit. Az utazás előtt felkészültünk Felvidék történelméből, a felkeresett helyszínek látnivalóiból. Számunkra is meglepő volt, hogy milyen sok szállal kötődik múltunk ehhez a történelmi vidékhez. Első nap Hidaskürtön nagy szeretettel vártak minket az itt található magán szakközépiskolában. Számtalan szakma közül választhatnak az ide jelentkező fiatalok. Mi elsősorban a pincér és szakács szakmát tanuló diákokkal ismerkedhettünk meg. Természetesen itt mindenki beszélt magyarul, ami nekünk kifejezetten jól esett, hogy még ilyen messze is, 'hűek' maradtak az anyanyelvünkhöz az itt elő magyarok. Körbevezettek bennünket az iskolában, videót is készítettek a diákok a szakmákról/szakokról. A fiatal szakácsok hagyományos csallóközi ételekből készítettek számunkra kóstolót. Különlegesek és érdekesek voltak ezek az ételek, amelyeket ugye nem mindennap fogyaszthatunk. A pincérek díszterítéssel mutatkoztak be nekünk. Sokat beszélgettünk, s azt is megtudtuk, hogy a menzán ők a „séfek. Főzéssel és ebéddel zártuk első napi látogatásunkat. A második nap a hidaskürti diákokkal közösen emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. A felvidéki utunk során a Csallóköz legfontosabb helyszíneire eljutottunk. Többek között Komáromban Jókai szobránál pihentünk meg, aztán a pozsonyi vár lenyűgöző kilátásában gyönyörködtünk. A lévai várban egy kedves cseh-szlovák-magyar „koktél" múzeológus tárlatvezetését élvezhettük, nyelvhasználatából kiütött a magyar fülnek olyan ismerős palócos nyelvjárás. Zólyomban teáztunk, sok-sok hegyet-völgyet másztunk. Szállásunk Felsőszeliben volt, ahol teljes ellátást kaptunk, valamint szép és kényelmes szobákat. Szórakozásra is volt lehetőség: billiárdasztalon és a csocsópályán „kapcsolhattunk ki". Bár fárasztó és hosszú volt a túra, attól a mi kedvünk még ugyanolyan töretlen maradt. Az estéket zenével, énekléssel, tánccal zártuk. Fárasztó, izgalmas és élményekben rendkívül gazdag napok állnak mögöttünk. Mindössze három napot voltunk távol hazánktól, vagy mégse? Hiszen ott is otthon érezhettük magunkat. Reméljük, visszatérhetünk még a Felvidékre!
Nagy izgalommal készültünk azokra a napokra, amikor a hidaskürti szakközépiskola diákjait fogadtuk iskolánkban. Mi is azt szerettük volna, ha ők is ugyanolyan jól érzik magukat nálunk, mint mi náluk. Meg is tettünk mindent a cél érdekében! Az elmúlt évek legszebb pillanatait megörökítő képekből készítettünk összeállítást, amellyel bemutattuk a mi iskolánk életét. A szakközépiskola tanéttermét ünnepi díszbe öltöztettük. Előkerültek a vasi jellegzetes ételeket tartalmazó receptek, amelyek közül néhányat el is készítettünk, hogy ínycsiklandozó kóstolóval várjuk nem mindennapi vendégeinket. 2018. április közepén találkozhattunk októberi vendéglátóinkkal. Érdeklődve szemlélték a szlovák diákok a mi „tanulási" környezetünket, beszélgettünk a két intézmény hasonlóságairól, különbözőségeiről, hiszen most már mindnyájunknak volt összehasonlítási alapja. A tájegységek jellegzetes ételeinek receptjeit is kicseréltük, melyből egy gyűjteményt is készítettünk, ami örök emlék marad! Vendégeink a mi régiónkat ismerték meg az itt töltött 3 nap alatt. Győr, Kőszeg és Szombathely nevezetességeivel ismerkedtek idegenvezető segítségével. A büki kalauzuk pedig Csándli Tiborné szakoktató volt. A kisvonattal körbeutazták a mi kis városunkat, majd az egyik bükfürdői szállodát ismerhették meg, és golfozási lehetőség is volt számukra. Bük legfőbb nevezetességében, a gyógyfürdőben is élvezhették a város vendégszeretetét. Elutazásuk előtt még találkoztunk az iskola tanéttermében, ahol a közösen elkészített receptgyűjteményt - projektmunkát - adtuk át annak reményében, hogy a két iskola közötti kapcsolat megmarad, és bízunk a többszöri találkozásban. Köszönetüket és örömüket fejezték ki ők is az itt töltött felejthetetlen napokért, az emlékekben, élményekben gazdag kirándulásért. Mi, büki diákok köszönjük mindenkinek, aki munkájával segítette, hogy a szakközépiskolák közötti együttműködés létrejöhetett, és élményekben gazdag napokat tölthettünk határon innen és határon túl!
Németh Luca 11. évfolyamos szakács tanuló

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.