Nyílt levél Vlasich Krisztiánhoz, Csepreg legutóbb 590 választó által, 622 ellenében megválasztott polgármesteréhez!

2016. július 4.
Témakör: Politika | Település: Csepreg
Nyílt levél Vlasich Krisztiánhoz, Csepreg legutóbb 590 választó által, 622 ellenében megválasztott polgármesteréhez!

Csepreg bukott** polgármestere nem kíván részt venni a sárdobálásban, helyette inkább fekáliát önt vödörből a képzelt ellenfele - szerény személyem – nyakába.

Egyértelműen látszik szerinte, hogy én mint bukott *** polgármesterjelölt mozgatom a szálakat s már ki is jelöltem a város következő polgármesterét, Kovács András személyében.
Hogy valaki hivatalban lévő polgármesterként ilyen fantáziatermékeket adjon elő egy nyilvános interjúban? - legalábbis meglepő. Mégis hogyan és mi által tudnám én egyedül, mint „bukott polgármesterjelölt" ennyire hatékonyan mozgatni a 2014-ben megválasztott képviselők többségét? Minek volna köszönhető, hogy a hivatalban lévő, önmaga szerint lendületes munkát végző polgármester velem - egy „bukott" kívülállóval, egyszerű mezei állampolgárral - hadakozik?
Az interjú harmadik bekezdésében engem és „csapatomat" vádol rágalmazással. Egyrészt örülnék neki, ha volna csapatom! Kérem Vlasich urat, engem is tájékoztassan róla, kikre számíthatok a jövőben - mert ezek szerint ő olyasmit is tud, amit én magam még csak nem is sejtek. Tény, hogy 1989-2008 között aktívan politizáltam a magam nemzeti-liberális, konzervatív, demokratikus, Európa-elkötelezett elvei alapján. Nyolc éve azonban, kedvemet vesztve - de elveimen nem változtatva - kiléptem addigi pártomból. Arra választ várok, hogy mégis milyen rágalmakat tulajdonít nekem? Ezeket hol és mikor írtam, vagy kivel közöltem? - nem tudok ugyanis egyről sem.
Abban maximálisan egyetértek Vlasich Krisztiánnal, hogy remélem, a csepregi polgárok átlátnak a szitán és nemet mondanak minden hazugságra! Jelenjen meg az akár a nyomtatott sajtóban, akár az elektronikus médiában vagy éppen a világhálón. Abban, hogy a helyi nyilvánosság gyakorlatilag megszűnt s helyette csak egyoldalú polgármesteri propaganda működik, felelőssége van az időközi választást kikényszerítő képviselőknek is. Korábban kellett volna felismerniük a helyzet tarthatatlanságát és kritikusabban kellett volna eddig is dolgozniuk. Csak az enyhíti az ő felelősségüket, hogy képesek voltak önös érdekeiken túllépve, valóban a város javát szolgálni a feloszlatás kimondásával. Pontosabban fogalmazva: megteremtették a lehetőséget arra, hogy a polgárok szeptember végén majd egy jobb vezetéssel váltsák fel a mostanit.
Reméljük az új polgármester majd tisztelettel bánik nem csak velem, hanem a város minden polgárával. Utóbbiak nem fognak rákényszerülni arra, hogy szégyenkezniük kelljen a város első polgárának súlyos neveletlenségén!

Csepreg, 2016. július 4.

Tisztelet nélkül:

Dr. Dénes József
állampolgár


* a pontos számokra lásd: http://www.valasztas.hu//hu/onkval2014/990/990_0_index.html

** miután május 30-án feloszlatta magát a város képviselő-testülete, a polgármester eredetileg 2019-ig szóló mandátuma megszűnt, ha nem választják újra, akkor munkáját szeptember 25-el befejezi

*** ezen logika szerint egy 10 fős futóverseny 9 indulója is mind bukott versenyzőnek számít

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.