Új együttműködés – kínai delegációt fogadott Csepreg város polgármestere

2019. augusztus 15. | Szerző: Koszorú Mihály
Témakör: Önkormányzat | Település: Csepreg
Új együttműködés – kínai delegációt fogadott Csepreg város polgármestere

Elfogadták a városvezető meghívását és a III. Csepregi Palacsinta Fesztiválon is részt vettek a kínai Nanning város képviseltében érkező népes delegáció tagjai.

Vlasich Krisztián, Csepreg város polgármestere, Hárominé Orbán Erika alpolgármesterrel együtt köszöntötte a vendégeket az önkormányzati hivatal dísztermében július 12-én, pénteken. A Kína délkeleti területén fekvő Gunangxi tartományból érkező delegáció tagjai helyi gazdasági és turisztikai szereplőkből álltak, akik nyitottak az új helyek, így Csepreg iránt is, s szívesen ismerik meg a helyben rendelkezésre álló lehetőségeket. A Csepregen töltött idő alatt megismerkedhettek a város fekvésével és természeti adottságaival, valamint a helytörténeti múzeum kincseivel és a helyi bortermesztéssel is.
A nanningi küldöttség vezetője, Qiao Jian a kapcsolatot tovább erősítve Csepreg városvezetőit a CHINA-ASEAN expóra is meghívta, ahol a szervezők baráti kapcsolatok megerősítésére, a területek közti együttműködések elősegítésére adnak majd lehetőséget. A kínai és a magyar fél is bízik a további sikeres együttműködések kialakításában, melyre bizakodást adhat Oiao Jian delegáció vezető és Vlasich Krisztián polgármester személyes jó kapcsolata.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2019. október 23. szerda • Gyöngyi
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Letette az esküt a Büki Képviselő Testület Mutatjuk képekben
Elkészült az útfelújítás ZsiránAz ünnepélyes út átadásra szeptember 4-én délután került sor. Az átadáson megjelent: Németh Zoltán a Győr-Moson-Sopron megyei Közgyűlés elnöke, Barcza Attila országgyűlési képviselő és Kiss Boglárka a NIF Zrt.
Átadták a Bognár Ignác utca új szakaszátSzeptember 19-én ünnepélyes keretek közt adták át a csepregi Bognár Ignác utca önkormányzati forrásból megújult szakaszát, s gurulhatott végig a sima aszfaltfelületen az első autó.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online