Négyes siker a közösségépítő pályázaton

2019. január 3. | Szerző: Koszorú Mihály
Témakör: Önkormányzat | Település: Lócs, Tömörd, Tormásliget
Négyes siker a közösségépítő pályázaton

A város dísztermében együttes sajtótájékoztatót tartottak Csepreg, Lócs, Tömörd és Tormásliget településesek polgármesterei, valamint a térség országgyűlési képviselője, hiszen újabb nyertes pályázatot tudhat maga mögött a konzorciumvezető, Csepreg Város Önkormányzata.

A projekt keretében mind a négy településen lehetőség nyílik a helyi identitás és kohézió erősítésére.
Az eseményen Vlasich Krisztián, Csepreg város polgármestere kiemelte, fontosnak tartja a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó három település vezetőjével, és lakosságával a jó kapcsolatot. A szoros együttműködés újabb gyümölcse a helyi identitás és kohézió erősítésére kidolgozott közös pályázat, mely most 45 millió Forint vissza nem térítendő 100%-os támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán.
A program célja a települések nagyrendezvényeikhez kapcsolódóan közösségerősítő, helyi értékeket bemutató rendezvények szervezése és megvalósítása. Közösségi akciókat terveznek, valamint információs kampányba fognak a helyi értékek megismertetéséért, de kiemelten kezelik a közlekedésbiztonsági programokat is. Képzéseket, szemléletformáló rendezvényeket, közös tanulmányutakat szerveznek, de közösségi műhelyek és fórumok szervezésére és megtartására is lesz lehetőség.
Csepreg városában a Dr. Szemes Zoltán utcai turistaház fejlesztésével közösségi információs pontot alakítanak ki, valamint a közösségi tevékenységek történeti hátterét, és annak értékeit feltárva mutatják be azt a nagyközönség számára.
Mester Árpád Tormásliget, Kollárits Gábor Tömörd, és Horváth István Lócs polgármestere örömmel nyugtázta, hogy a községek is fontos megvalósító partnerek lesznek a pályázat kivitelezése során. Dr. Herczeg Krisztina aljegyző arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a projektelőkészítő és a menedzseri feladatokat a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal látja majd el.
A települések számára kiemelkedő eseményen jelen volt Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Csepreg élhető város, fejlődése által a térség is erősödik. Kiemelte, a társult települések fejlődése is a közösségek megerősítésében rejlik, jövőjük záloga is az, hogy közösségi létük megerősödjön, s a polgárokat büszkeséggel töltse el, s otthonnak érezzék az a települést, ahol élnek.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2019. március 20. szerda • Klaudia
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Bőkezű támogatásokkal adnak esélyt a fiataloknakMegkezdődtek a kivitelezési munkák a csepregi főtéren álló önkormányzati ingatlanban. A városvezetés az Esély Otthon programban lakhatási és pénzügyi ösztönző támogatással segíti a pályakezdő fiatalokat.
Vlasich Krisztián, Csepreg város polgármestere számolt be az tavalyi esztendőről, a megvalósult fejlesztésekről és az elért eredményről, melyekből nem volt hiány a vasi kisvárosban.
Sportolási lehetőségekkel fejlesztik tovább a MalomkertetA megújult Malomkertben tartott sajtótájékoztatót Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője és Vlasich Krisztián, Csepreg város polgármestere január 22-én, kedden.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online