Megújul a közös önkormányzati hivatal

2017. szeptember 20.
Témakör: Önkormányzat | Település: Csepreg
Megújul a közös önkormányzati hivatal

Az elmúlt időszakban zajló fejlesztések: óvoda, iskola tornaterme, járdák és útfelújítások mellett, megkezdődött a város intézményeinek további fejlesztése is Csepregen.

Jelenleg a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal épületének második emeletét teljesen felújítják, hiszen az épület átépítését végzik a szakemberek.
A négy település: Csepreg, Lócs, Tömörd és Tormásliget önkormányzati feladatait is ellátó közös hivatal felújítása az évek során szükségessé vált, hiszen a 2007-es Főtérfelújítás során csak részben költöttek az épületre, mondhatni, csak a legszükségesebb beavatkozásokat végezték el akkor.
Vlasich Krisztián polgármester célul tűzte ki, hogy a 2019-re a több településnek is otthont adó épületet teljesen felújítják, ezzel méltó helyet biztosítanak a négy településnek, s megfelelő munkakörülményeket is biztosítanak a lakosság érdekében, nap mint nap itt tevékenykedő köztisztviselőknek is. A fejlesztést követően az állampolgárok közérzete is jelentősen javulhat majd, hiszen egy ügyfélbarát, műszakilag jól felszerelt hivatalban intézhetik ügyes-bajos dolgaikat az emberek.
Az épületen a fejlesztést a tervek szerint 4 ütemben végzik majd el, melyből az első 2016. decemberében már megvalósult, hiszen ekkor elkészült az épület első emeletének átépítése és teljes felújítása is.
Új titkársági részt, vezetői és ügyintézői irodákat, tárgyalókat és konyhát alakítottak ki, de a lépcsőházat és a vizesblokkot is teljesen felújították ekkor. A korábban elkorhadt nyílászárókat is újakra cserélték, melynek következtében 10 százalékos fűtési költségcsökkentés várható majd éves szinten.
A beruházást a csepregi székhelyű, helyi vállalkozás a BAUWERK-N- Kft. végezte, mely precíz kivitelezést végzett a városvezetés nagy megelégedésére. A második emeleten most zajló beruházására is ők adták a legkedvezőbb ajánlatot, így a jelenleg zajló felújításokat is ők végezhetik el az épületen. A tervek szerint a felső szinten az első emelettel összhangban új nyílászárókat építenek be és hasonló stílusban alakítanak ki új házasságkötő termet, új vizesblokkokat, konyhát és közlekedőket, de a településfejlesztési, műszaki és a pénzügyi részleg is új irodákkal bővülhet majd.
A felújításokhoz szükséges 62 millió Forint induló forrást, 2015 évben a Magyar Kormány központi forrásból biztosította, melyet a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal épületének átalakítására és bővítésére ítélt meg két részletben a döntéshozó, melyhez a város jelentős önerőt is biztosított.
A második emelet felújításával az épület átalakítása még nem fejeződik be, hiszen két ütem a tervezett felújításból még hátra van - nyilatkozta Vlasich Krisztián polgármester. Aki hozzátette, hogy az első két ütem terveinek megvalósulását a Magyar Kormány mellett, Ágh Péter országgyűlési képviselő is kiemelten támogatta, mely az ő hathatós közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre.
A jövőre nézve kifejtette: „Terveink szerint a 3. ütemben az épület teljes energetikai felújítását is elvégezzük, s a földszinten is kicseréljük az elavult nyílászárókat, teljesen leszigeteljük az épületet.
A szükséges 100%-os forrás elnyeréséhez a pályázatot augusztus 30-án benyújtottuk, így reméljük, hogy egy sikeres pályázat esetén a tervezett fejlesztés maradéktalanul megvalósulhat majd a Magyar Kormány hathatós támogatásával.
A végső fázisban, a negyedik ütemben az épület külső díszburkolatot, árkádot és egy új tetőt is kap majd, melyhez központi támogatásra lesz szükségünk, de a munkafolyamatok maradéktalan elvégzéséhez a korábbiakhoz hasonlóan a város saját erőt is tervez biztosítani a következő években.
Úgy gondolom, hogy a megvalósuló teljes beruházás után, egy olyan modern 21. századi arculattal rendelkező hivatali épület áll majd a város közepén, mely nemcsak Csepreg Város büszkesége lesz, hanem a hozzánk tartozó településeké is. Biztos vagyok benne, hogy az új épület kivívja majd magának az egész kistérség új központja címet."- nyilatkozta a város első embere.

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kapcsolódó képek
Kiemelt cikkek a témában
2018. július 19. csütörtök • Emília
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Kisvárosok találkozója CsepregenCsepreg városa adott otthont a Vas megyei kisvárosok soron következő találkozójának, melyre május 29.-én, került sor. Bük, Csepreg, Jánosháza, Őriszentpéter, Répcelak és Vasvár települések polgármesterei és jegyzői, aljegyzői vettek részt a baráti találkozón, amit a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében tartottak.
Megkezdődött a kerékpárút építéseJúnius 18.-án, kezdődött meg nyertes pályázati forrásból a Rákóczi utcában a kerékpárút építése. A Magyar Kormány támogatásának köszönhetően, több mint 153 millió Forint ráfordításával valósulhat meg a város fejlesztési elképzelése.
A TOP-2.1.3-15-VS1-2016-00025 számú projekt célja, hogy a város csapadékvíz-elvezető árkok rendezésével illetve újak kialakításával csökkentse a település és a térség víz veszélyeztetettségét.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online