Átadták a Bognár Ignác utca új szakaszát

2019. október 17. | Szerző: Koszorú Mihály
Témakör: Önkormányzat | Település: Csepreg
Átadták a Bognár Ignác utca új szakaszát

Szeptember 19-én ünnepélyes keretek közt adták át a csepregi Bognár Ignác utca önkormányzati forrásból megújult szakaszát, s gurulhatott végig a sima aszfaltfelületen az első autó.

Vlasich Krisztián polgármester ötéves szolgálata alatt több mint 4,2 kilométer új út épült Csepreg városában. Az elmúlt évek tudatos gazdálkodása, és a céltudatos városépítő munka meghozta eredményét a ciklus utolsó évére is, hiszen Csepreg történetében talán először saját forrásból sikerült új utat építeni. Az átadón elhangzott, a korábbi útalapot terra-mixes technológiával megerősítették, 235 méteren építettek ki új burkolatot. Az átadón a városvezető mellett Hárominé Orbán Erika alpolgármester, Szarka Anikó, Horváth Gábor és Oláh Imre képviselők, valamint Pócza-Kosztur Renáta és Domnánics Alajos képviselőjelöltek avatták fel, majd közösen gurították el a hordót az ünnepség résztvevőivel. A város átfogó út- és járda felújítási programja, az intézményhálózat és az önkormányzati bérlakások fejlesztése számos eredményt hozott Csepregen az elmúlt időszakban, köszönhetően a képviselő-testületi szövetség, Ágh Péter országgyűlési képviselő és a Magyar Kormány együttműködésének, akik a jövőben is közös összefogással dolgoznak majd a városért.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában
2019. november 14. csütörtök • Aliz
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Tormásliget község alakuló ülésének polgármesteri beszéde Tisztelettel szeretném megköszönni az ismételt bizalmat! Nagyon meg vagyok hatódva, hiszen a hatodik ciklusomat kezdem meg mint Tormásliget polgármestere. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és azoknak a részt vételét is, akik nem rám adták a voksukat.
Sikeres az ősz Sopronhorpács községben…Az idei évben Sopronhorpács Község Önkormányzata több pályázatot is benyújtott, melyek közül októberben kettő is nyertesen került ki. Az egyik a Magyar Falu Program által kiírt „Eszközfejlesztés belterületi közterület karbantartására” témában került beadásra, mely pályázat keretein belül egy közterület rendező Iseki TXG 237 típusú kompakt traktor megvásárlására kapott 11 millió forint támogatást a község.
Letette az esküt a Büki Képviselő Testület Mutatjuk képekben
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online