Nemesládony Zalakarosi kalandja

2018. szeptember 7.
Témakör: Közélet | Település: Nemesládony

Már-már hagyománynak számít, hogy a képviselő testület kirándulást szervez a falu lakói számára augusztus hónapban.

Az idén 19 fő jelentkezett az augusztus 4-re meghirdetett programra, felnőttek és gyermekek egyaránt. Az indulás reggel 7 órakor volt, az úticél pedig a Zalakarosi Fürdő. A Jóisten csodálatos strandidővel ajándékozott meg minket. A közel két órás út, megállás nélkül hosszú volt ugyan, de mindenki minél előbb a fürdőn belül szeretett volna lenni. A képviselő testület teljes egészében finanszírozta a fürdőbelépőket, az utazást és az esti vacsorát. A strandon, ki-ki a saját kedvére szórakozhatott. A gyerekek csúszdáztak, birtokba vették a játszóteret, pancsoltak a gyermek paradicsomnak is mondható fürdőn. A felnőttek, a strand és élmény medencéken kívül a gyógyvizes medencéket is kipróbálták és erőt merítettek a természet csodáiból. Sajnos 18:30-kor búcsút vettünk ugyan a Fürdőtől, de tudjuk, Zalakaros még visszavár minket. A vacsorát a Gyöngyösi Betyárcsárdában fogyasztottuk el, ahol 4 féle főételből választhattunk, ízlésünknek megfelelően. A finom estebédet cigányzene kísérte. A gyermekek a játszótéren múlatták az időt, míg a felnőttek hűsítő italokkal fokozták a hangulatot, így csak 22 óra környékén értünk haza. Köszönet a szép napért a képviselő testületnek!
Pietrowskiné Végh Andrea

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában
2019. január 18. péntek • Piroska
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Büköt, Csepreget érintő útfejlesztés  Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője lapunknak egy fontos fejlesztés lehetőségéről számolt be.
Csepregi rozé sikerekNagy öröm volt jómagam illetve családom számára, hogy idén tavasszal a csepregi, valamint a Vas megyei borversenyen a 2017-es évjáratú rozé borainkkal elsők lettünk rozé kategóriában.
Vízkereszti bormustra CsepregenA szőlőtőkék csendesen pihennek a hó alatt, ilyenkor a gazdának nincs több dolga a hegyen annál több a borospincében. Most van az iskolázó pince műveletek ideje.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online