Márton-napi lámpás felvonulás Sopronhorpácson és Egyházasfaluban

2018. december 6. | Szerző: Sulics Bogi
Témakör: Közélet | Település: Sopronhorpács, Egyházasfalu

Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon.

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát.
Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.
Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás, amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Magyarországon általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek.
Kovács Pál atya kezdeményezésre Sopronhorpácson már több éves hagyománya van a lámpás felvonulásnak. Az iskolában és óvodában a gyereke lámpásokat készítenek, dalt tanulnak. A plébánia udvarról induló menet elején Márton ment lovával, ezzel is színesítve a megemlékezést. Az óvodások és iskolások műsora után a helyi kultúrotthonban meleg kakaó, tea és kalács vártak a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Egyházasfaluban az idei évben először rendeztek lámpás felvonulás, melyen Márton életét mondták el az iskolások, majd a plébánia az óvodások körjátékkal idézték meg a szentet. A megemlékezés után a helyiek süteményekkel és meleg italokkal várták a lámpásokat. A helyiek remélik, hogy ebből a településen hagyomány válik.

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában