Forró hangulatú nyár Nagygeresden

2017. szeptember 25.
Témakör: Közélet | Település: Nagygeresd
Forró hangulatú nyár Nagygeresden

Nagygeresd Községi Önkormányzat szervezésében, számos program színesítette az év legmelegebb hónapjait.

A szünidő kezdetén, az ízlelőbimbók izzításával indítottuk a nyarat, új programot hívtunk életre: első alkalommal került megrendezésre a „Geresdi fakanál" elnevezésű főzőversenyünk. A versenyre hét csapat jelentkezett, ami dicsérendő a falu lélekszámát tekintve. A főzőeszközöket mindenki maga választotta. Volt, aki a bográcsot, vagy az üstöt részesítette előnyben, de akadt, aki villanysütőt használt a versenyen. A szervezők kikötése csak annyi volt, hogy három meghatározott alapanyagból kellett elkészíteni az ételeket: hús, füstölt kolbász és spárgabab. Az utóbbi összetevő, nem kis fejtörést okozott a résztvevőknek. Sokak számára nem kimondottan kedvelt zöldségféle, pedig több módon is elkészíthető. Végül kreatív megoldások születtek, ismert és szokatlan variációk egyaránt, melyek mind nagyon finomra sikerültek. Szálltak az ínycsiklandozó illatok a faluház udvarán. Kóstolhattunk leveseket, tokányokat, töltött húst, mártást, sőt spárgababból készült tócsnit is. Szakmai zsűri állította fel a sorrendet, hiszen komoly nyeremény volt a tét. Az okleveleken kívül, az I. helyezett 35 ezer forint, a II. helyezett 30 ezer forint, míg a III. helyezett 25 ezer forint értékű vacsorautalvány tulajdonosa lett.
Június utolsó szombatján, színházlátogatáson vehettek részt az érdeklődők Egerváron, a Kastélyszínházban. A Turay Ida Színház társulatának vendégelőadásaként a Helló Dolly! című musicalt tekinthettük meg, Détár Enikő főszereplésével. A várkastély bejáratánál, a társulat direktorasszonya, Darvas Ilona fogadta a műkedvelő közönséget, é kívánt jó szórakozást. A darab egyszerre volt poénokban gazdag, és érzéki. A fülledt nyári estéken tartott szabadtéri színielőadásoknak, amúgy is van egy megmagyarázhatatlan varázsa.

Az év hetedik hónapját a már 5. alkalommal szervezett játékos sportnappal, parasztolimpiával kezdtük. Négy csapat mérte össze tudását, az ügyességi és elméleti feladatok során. A csapattagok felváltva szerepeltek a különféle próbatételekben: például mocsárt jártak, krumplit szedtek bekötött szemmel, asszonyokat cipeltek, létrával futottak, zsákban ugráltak, bálát gurítottak, kötelet húztak, talicskát toltak. Az egyik legjobban várt feladat évről-évre a tojásdobálás. Az asszonyoknak egy szénabála tetején állva, köténnyel kell elkapni a feléjük dobott tíz tojást. Annyi pont jár a csapatnak, ahány sértetlen tojás kerül ki a kötényből. Az idei volt az első év, amikor az egyik csapatnak mind a tíz pontot sikerült begyűjtenie. A tréfás sorversenyeken kívül, főzőtudományukat is megmutathatták a játékos kedvű résztvevők. Lecsót kellett készíteniük, ami a főzőversenyhez hasonlóan többféle módon érte el a végső formáját. Fűszerek ide vagy oda, az biztos, hogy a nap végére az összes remekmű elfogyott. Zárásként a csapattagok, előadták saját indulójukat, melyben szerepelni kellett hat előre meghatározott szónak. Vicces szövegek születtek ismert dallamokra, melyek nagy derültséget okoztak a hallgatóság körében. Vidám, mozgalmas délutánt tölthettünk együtt a Faluház udvarán, ahol a felnőttek és a gyerekek, játékos sorversenyekkel, elméleti feladatokkal színesített program keretében fedezhették fel, a mozgás és a játékok adta élvezetes időtöltés örömét.

Hagyományainkhoz híven, idén is képviseltük településünket a büki kézi kaszás arató bemutatón. Az aratómisén való részvétel után a bandánk tagjai lovas hintóra ülve vonultak a megnyitó helyszínére. Az ünnepélyes megnyitó után kezdődhetett a bemutató: a kaszások, marokszedők, kévekötözők munkáját sok érdeklődő kísérte figyelemmel. Az aratóuzsonna során előkerültek a frissen sütött finomságok, a sonka, és nem utolsó sorban az aratópálinka. Továbbra is szeretnénk tiszteletünket tenni a rendezvényen, hiszen az idősebbek szemléletét követve, a hagyományok őrzése nem áll távol falunk fiatalabb generációjától sem.

Július utolsó szombatján tartottuk a falunapot. Reggel zenés ébresztőre kelhetett a falu apraja, nagyja. Délelőtt labdarúgás, és szkander verseny szerepelt a programban. A hivatalos megnyitó a felújított temető utak avatásával kezdődött. Az átadáson Ágh Péter országgyűlési képviselő úr mondott ünnepi beszédet. Az egyházak áldását követően, Németh Lajos polgármester úrral közösen vágták át a nemzeti színű szalagot. A temetők kerítése már tavaly megújult, tavasszal elkészültek a kovácsoltvas kapuk, a nyár folyamán az utak, így két teljesen felújított sírkertben róhatják le kegyeletüket az elhunytak hozzátartozói. Az avatás után, a Faluház udvarán folytatódott az ünnepség. Polgármester úr beszédében kifejezte a közösség erejében való hitét, és az összefogás fontosságát. A hivatalos ünnepség keretein belül köszöntötte Udvardy Zita nyugalmazott aljegyző asszonyt. Megköszönte segítőkészségét, megfontolt tanácsait, és azt, hogy tíz évig kiválóan felügyelte a törvényi előírások betartását az önkormányzat munkája során. A megye részéről dr. Galántai György, a Sárvári Járási Hivatal vezetője köszöntötte az ünnepeltet. A megnyitó után ebéddel folytatódott a napi program. Műsoros összeállításunk a Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület tagjainak bemutatójával kezdődött. Fellépett még a nicki Fergeteg Néptánccsoport, a Sárvár Városi Mazsorett Együttes két csoportja, valamint a Be-Jó Tűztáncosok Kőszegről. A legnagyobb érdeklődést, Oszvald Marika művésznő és a Matyi és a Hegedűs formáció mellett a helyi asszonyok, lányok és férfiak vidám jelenete váltotta ki, vastapssal jutalmazta a hálás közönség a produkciót. Polgármester úr tréfásan megjegyezte, hogy jövőre is szerződteti a csapatot egy fellépésre. A jó hangulatú, tartalmas nap, hajnalig tartó bállal zárult.

Falunk Szent István napi búcsúnapjára, augusztus 20-ára időzítjük a Nagygeresdi Kettes Fogathajtó versenyt. Idén immár IX. alkalommal készültek a szervezők és a fogatosok a bemutatóra. A reggeli órákban már nagy volt a nyüzsgés a verseny helyszínéül szolgáló sportpálya környékén. Sorra érkeztek a ló- és hintószállító autók. Az idő haladtával, egyre több fogat állt készen a bevetésre. Végül a versenyen 16 kettes fogat, kettő egyes fogat, és egy pónifogat vett részt. Az időjárás idén is kegyeibe fogadta a rendezvényt: a napsütéses, kellemesen meleg időben rengetegen kilátogattak a rendezvényre. Délben a fogatosokat és családtagjaikat, terített asztal várta a faluház nagytermében. Ebéd után elsőként a kétfordulós akadályhajtásra került sor, ami a gyorsaságról, az ügyességről, a selybák közötti áthaladás megfelelő kivitelezéséről szól. Közben Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke hivatalosan is megnyitotta a programot. A lendületes és nagyon látványos vadászhajtás előtt, A jó Laci Betyár szórakoztatta a közönséget.
A hajtók tudását bizonyítva, a rendkívül nehéz pályán remek eredmények születtek, az idő, és a verőhiba összevetéséből alakult ki a végeredmény. Az akadályhajtás győztese Varga Szilárd László, az Uraiújfalu SE versenyzője lett, míg a vadászhajtásban Geröly Tibor, a Főnix LE versenyzője remekelt.
Az eredményhirdetésre felsorakoztak a fogatok: átvették a kupákat, okleveleket és a díjszalagokat. A kocsik egy tiszteletkör után, szűnni nem akaró taps kíséretében hagyták el a pályát. A pálya mellett egész nap sétakocsikázni lehetett, amit a nézők közül sokan ki is használtak. Az esti tombolasorsolásra megtelt a faluház udvara Fortuna kegyeire szomjazó vendégekkel. A jegyeket árusító lányok mindent megtettek, hogy minél több szám gazdára találjon. Munkájuk nem volt hiába való, hiszen az összes tombolajegy elfogyott. Érdemes volt vásárolni, hiszen több mint 160 értékes ajándéktárgy, valamint egyebek között wellness-, teke-, vásárlási, tankolási, fürdő-, és vacsorautalványt sorsoltak ki. Polgármester úr köszöntőt idézve: Településünk fogathajtó versenyének sikeres megvalósítása érdekében, egy igazi négyes fogat alakult ki, amelynek mindegyik összetevője hatalmas fontossággal bír, ezek pedig a hajtók, a támogatók, a nézők és a szervezők. Reményeink szerint az idelátogató vendégek nem bánták meg, hogy nemzeti ünnepünkön a Nagygeresdi Kettes Fogathajtó rendezvényt választották időtöltésül!
Közben a nyár búcsút intett, de településünk programjai, ősszel is folytatódnak.

Németh Lajosné

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában
2018. január 20. szombat • Sebestyén
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Adomány a szebb karácsonyértAz ünnep közeledtével fontos, hogy gondoljunk a nehézségekkel küzdő családokra, idős, beteg emberekre is, akiknek nem lehet teljes a karácsonyuk.
Tettre készen 125 éve EgyházasfalubanNevezetes dátum marad községünk Önkéntes Tűzoltó Egyesületének életében november harmadik szombatja, amikor volt csapattársaik, s a meghívott vendégek gyűrűjében teljes létszámban és díszes egyenruhában sorakozott fel a jelenlegi aktív tagság, hogy a kezdetekre visszaemlékezve fejet hajtsanak az alapító elődök, és 125 év példás múltja előtt.
Püspöki áldás. Felszentelték a répceszentgyörgyi ravatalozót (képgaléria)
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online